Halász Imre: Vágyaim
Nem nehéz, de ki tölti be majd?…
Jobb is volna tán örökre mélyen
Eltemetni vágyat és ohajt.
Vágyat, a mely fekszik szívemen.
Oly szerények, - nem fogod te őket
Megsokallni édes Istenem!
Nem kívánom éltem poharát.
Ossza azt meg vélem úgy derűben
Mint boruban egy-két jó barát.
Mely derítse szivem érzetit,
Mint a nyári napsugár, amely nem
Csak ragyog, de éltet, melegít.
Nyiss előttem méltó pályatért.
- Oly nehéz a céltalan bolyongás?…
Élni s azt sem tudni, hogy miért.
Életemnek látkörére vész.
Nem riaszt meg pusztitó viharja,
Lelkem azzal szembeszállni kész.
Le ne sujtsa, meg ne törje őt!
Adj lelkemnek örök ifjúságot,
Csüggedetlen lángot és erőt.
Szellemet, mely földre nem tapad,
S arra int, hogy rabnak nem születtem.
Hadd legyek hát, - hadd legyek szabad!
Hagyd kivetnem éltem horgonyát.
Oly nagy a föld! - rajta nékem is, hol
Főm' lehajtsam, adj egy kis tanyát.
- A lakóját lelki nyugalom, -
Úgy beteltek vágyaim, - reményim
S áldva zendül háladó dalom.