Térey Sándor: Képteremben

Teljes szövegű keresés

Térey Sándor: Képteremben
Mi marad még élő utánuk…?
talán egy furcsa mozdulásuk,
hangjuk lejtése, üteme,
arcuk a vak halotti maszkba,
bemerevűl a lágy viaszkba
s mintha parancsot intene
rég megdermedt úr-jobb keze.
De itt, a néma képteremben,
hol az idő hűs szárnya rebben
és minden óra elakad:
Kürtjelt várnak holt nemzedékek,
harsog az utolsó itélet,
csontolt sírok megnyílnak,
feltámad lélek, test, alak,
s kilépnek, kik ma döbbent csendben
állnak sötét s aranykeretben.
Széles keret, határtvető,
lezársz sorsot és életet,
- mint házakat magas tető -
megállitod a végtelent.
…Felejtett, drága mesterek,
a szinek forró mámorát,
mint fáklyát ünneplő sereg
egymásnak hív adtátok át.
Nevetek: hűlt fény, tört ecset,
képek alján kusza vonás…
Egy régi kelyhet felveszek,
letörlöm századok porát,
rátok köszöntöm - Áldomás! -
felejtés hűs, fanyar borát.
Feketült, ósdi-módi karc:
barna barétos büszke férfi,
ajk szélén vágy, a szembe harc'
mohó kivánság: élni, élni!
nő, bor, aranyból jár a sarc.
Ujján a gyürű: címerem
- csillag felett a griffmadár -
száll-száll a Márvány-tengeren,
Kőrös partján hiába vár
márványsirboltos cinterem.
Csillagporos éjféleken
kesely lován el-hazajár…
Sárga selyem, gyöngyös ingvállba
asszony: Kicsattanó ajak,
Velence lángoló hulláma
a szikrázó vörös hajak,
vad dalmát partok hercegnője,
vértől iszamló kis cipője,
őriztek agg férj, vén falak.
- Ott álltam erkélyed alatt,
kendőd egy intésére várva,
- s már bent voltam az ágyas házba,
letörve ajtódról a závárt -
s fínom gyilok lihegve átjárt.
Fehér szobor: hányan borultak
eléd, míg hozzám ért a lánc?
Te voltál, kinek ujja közt
elpergett a zengő arany,
ki őrűlt vágyak búja közt
éreztél mámort vágytalan,
téli nap fénye: hasztalan
meddő szépséged élni látom
rembrandt színű háttér homályon,
amint röpít ujjongva tánc, -
Szemed alján, hol lángok gyultak,
szikráztak, csaltak, öltek, hunytak,
nézd, nézd! orvul les már a ránc.
Kis udvarházunk. Erdő széle.
Óh elhagyott szobák zenéje,
magányos ember hallja ezt!
megzendűl a pohárszék mélye,
a lélek érez könnyű neszt.
Május mosolya októberben:,
Anyám jár az elsápadt kertben
s egy régi balladát dalol,
a vén diófa levele,
alázattal hull lefele,
egy kedves arc felém hajol -
Piros levél a friss málnák közt
Kacag, mint hitvesem párnák közt,
ha majd szemét lecsókolom -
most, most, tipeg a szőnyegen,
meg se született gyermekem…
…óh, hol lesz nékem otthonom?…
Kit fogsz körül, fekete ráma?
barázdás arc, halotti párna,
kilobbant drága sugarak,
magas homloka rámvilágit,
ajk szélén jóság, akarat.
Ki volna még, kire nem vár itt,
a mindent béborító kárpit,
áldott símítás: Feledés!
Bezárja majd a könnyek útját,
mely ott fut a szemek alatt,
betemeti a sírás kútját
s a fájó forrás elapad.
Mint bús búgás ó orgonába
emléke: távol remegés,
átlép az évek kapuján -
és felkiáltanék: Apám!
Vajjon ön-arcom hol találom?
Lélekbelátó, vén szemek,
szikrájuk dac, a mélyük álom,
gunyos, érzéki száj. Kezek,
melyek ujja ideges, keskeny,
Mindig ujat, messzit kerestem.
A Szép örök nagy kétségénél
szerettem minden elmenőt,
álltam a szavak szépségénél,
- szobrász áll így márvány előtt -
Mint időszaki geyzirekben
forró, szivárványos vizek,
úgy szöktek fel rajongva bennem,
mély dallamok, zengő szinek -
- de nem kellettem senkinek.
Szeretném, hogy aranyba, kékbe,
ráfesthetném szívem egy képre,
mester lenni, hogy kőbe rójjam,
vagy halk celló, hogy eldaloljam,
Futó felhő, hogy felrepítsem,
távol tenger, hogy elmeritsem,
vihar, hogy tombolva hirdessem,
látomány, hogy megjelentsem,
hogy az életnek nincs még vége itt sem…
*
Idő, idő, határtvető,
lezársz sorsot és életet,
mint ráma pompás képeket,
mint házakat magas tető.
Testvérem: távol, ifju költő,
lásd, nem mulik egy emberöltő
s leszek én is, ma csillagkeltő,
hűlt fény, holt dallam, tört ecset.
De a léleknek nincs határa,
nem alszik ki sohsem a fáklya,
ha elejti lankadt kezem,
lesz, ki ihletve felveszen.
Jársz majd a roppant képteremben
és játszatod szíved s füledben
a színek, szavak mámorát,
muzsikád, lángod hozzánk méred,
- mert árnyéktól sugár sugárabb,
gordontól a hegedű lágyabb, -
míg, hogy nálunk több vagy, megérzed,
letörlöd évszázak porát
és ránk köszöntöd: Áldomás!
felejtés hűs fanyar barát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages