Tersánszky J. Jenő: Cicának
Utolsó éjen, anyád, veled áldott,
Hogy ferdék s feketék a szemeid.
S úgy jelennek meg húnyt pilláimon, -
Idézve őket messze tőled itt, -
Mint kútak mélylő, hideg tükre von.
Utolsó éjen, anyád, veled áldott,
Hogy hajad aranyrozsdaszin.
Mint távol vörös cserje a havon,
Mellyel fagyos szél játszik odakinn,
Mint szivemmel, itt, fásult fájdalom.
Hogy furcsa szépséged terhül vigyem,
Hisz csupán kísértetek e tusák,
Rossz vér idézi s makacs hiuság.
Mindtől, a régi, félénk, tiszta,
Suhanc epedést s mind az éjeket,
Mindtől, a reszketeg gyönyört s rekedt
Susogást s feslett játékot s vad kacagást,
Ifjuságom, mint vegyem vissza lásd,