1919. 3. szám
1919. 3. szám
A NYUGAT folyóirat mély fájdalommal tudatja, hogy szerkesztője és legnagyobb büszkesége ADY ENDRE meghalt.
Szellemi vezére volt ő munkásságunknak a NYUGAT bölcsőkora óta s szelleme vezérünk marad a jövőben is! Ezzel a fogalommal búcsúzunk nagy halottunktól. Nem akarjuk őt elveszteni soha!
Szellemi vezére volt ő munkásságunknak a NYUGAT bölcsőkora óta s szelleme vezérünk marad a jövőben is! Ezzel a fogalommal búcsúzunk nagy halottunktól. Nem akarjuk őt elveszteni soha!
A Nyugatnak ez a száma már kész volt, mikor a hírt vettük, hogy a legnagyobb magyar költő meghalt.
A mi legszemélyesebb gyászunk ez, a Nyugat gyásza, azé az egész irodalomé, amit a Nyugat jelentett, s aminek kiindulópontján és csúcspontján az Ő neve állott.
S méltó, hogy a Nyugat következő számát ennek a nagy gyászunknak szenteljük.
De ma, az első megdöbbenésben, alig jut szóhoz bennünk a Nyugatnak gyásza: mert annyira megtölt az a még nagyobb gyász: a magyarság gyásza!
Most nem egy folyóirat emberei vagyunk, nem is az irodalom viselői, hanem magyarok!
Egyszerűen : magyarok. Szegény, hangjukat vesztett magyarok: mert ő volt a mi legmélyrőljöttebb hangunk. Mert alig volt költő, akiben nemzete annyira megismerte volna első megszólalásakor a maga legmélyről jöttebb hangját, mint őbenne. (És éppen azért lázadott ellene és nem akarta mindjárt meghallgatni: ahogy mindig szeretnők bedugni fülünket, hogy lelkünk legtitkosabb, leggyötrőbb hangja elől meneküljünk. – De az így is túlzeng minden hangot.)
Ady Endre a lelkünk hangja volt, mélységes és visszafojthatatlan. Eleven önkínzás, önszemrehányás sokszor a magyarnak, kínzó, nyugtalanító hang és mégis mindig megkönnyebbítő és fölszabadító.
Elnémult volna ez a hang örökre?
Nem. Ha egyszer megszólalt ez a hang, semmi el nem némíthatja többé. Minden hajnalon újra zeng, mint a Mennon szobra.
Él, él Ady Endre! Halálát alig tudjuk már halálnak látni. Hisz már életében átköltözött az élete mibelénk s a magyarság lelkében élt inkább, mint abban a nagybeteg testben, mely az ember-Adyt jelentette. Halála csak egy fenséges színváltozás, mely életét a millió magyar életben végképp elosztotta.
Ifjú szívekben, s mindig tovább
Mert életem millió gyökerű,
Lányok s ifjak szívei védenek
Mert életem millió gyökerű,
Lányok s ifjak szívei védenek
Ady élete nem félbetörött élet. Teljes az a maga rövidségében is, így lezárva és örökre lezáratlanul, csodálatos lehiggadásával és megérésével, kihangzott harmónia, a magyarság sorsával való szimbolikus összekapcsolódásban. Életműve sem befejezetlen, mert utolsó könyve éppoly gyönyörűen utolsó, mint amily gyönyörűen első volt az első és könyveinek egész sora, mintha csak egy könyv volna, egyetlen óriás ének, a remekmű kiszámítottságával és befejezettségével. Halálakor, minden szomorúságunk mellett is, azt a megnyugtató harmóniát és szükségszerűséget érezzük, a szépség harmóniáját és szükségszerűségét, melyet a nagy remekművek hatása alatt szoktunk érezni.
Élete szép volt minden gyötrelmével: haragok és harcok, bátor, nagy érzések, vad munka, hangos diadalok.
S síron túli élete még szebb lesz!
SCHÖPFLIN ALADÁR: A PIROS RUHÁS NŐ • Regény
VILLON: BALLADA • Melyet Villon készített, anyja kérésére, hogy imádhatná a szent Szüzet.
VILLON: EPITAPHIUM • Melyet Villon készített a maga és cimborái számára, mikor együtt való felakasztásukat várták.
Balázs Sándor: A BAKÓ LÁNYOK
Boross László: A VERSAILLESI KONFERENCIA ELŐKÉSZÜLETEI
Réti Ödön: Remény • Novella
Figyelő
