3.
3.
Szálljunk tova, csak el! feledni mind,
Mit lombok mélyén nem láttál soha,
A jajt, a lázat mind a ferde kínt,
Mit nyögve vált itt bús szívek soka,
Hol béna főkön hűs, gyér haj busong,
Hol ifjak vázként dőlnek sírba le,
Hol már eszmélni is keserűség
S ólmos szemhéju gond
S hol elborúl a szépség friss szeme,
Vagy benne egyre új vágy pokla ég.
Mit lombok mélyén nem láttál soha,
A jajt, a lázat mind a ferde kínt,
Mit nyögve vált itt bús szívek soka,
Hol béna főkön hűs, gyér haj busong,
Hol ifjak vázként dőlnek sírba le,
Hol már eszmélni is keserűség
S ólmos szemhéju gond
S hol elborúl a szépség friss szeme,
Vagy benne egyre új vágy pokla ég.
