III.
III.
Ó alig ismerlek még s te alig ismersz engem
tűnő hajnali álom, amit egymásnak éltünk
csak szenvedtünk egymásért, csak remegtünk, csak féltünk.
tűnő hajnali álom, amit egymásnak éltünk
csak szenvedtünk egymásért, csak remegtünk, csak féltünk.
Hogy «szeretlek!» én mindig messziről sóhajtottam
s hogy szeretsz, nem tudhattam. mert mindig messze voltál
ó – sírdogáltam árván, – a párom merre, hol jár?
s hogy szeretsz, nem tudhattam. mert mindig messze voltál
ó – sírdogáltam árván, – a párom merre, hol jár?
Jaj alig ismerlek még, a szemed alig láttam
alig hogy összeforrott csóktalan szomjas ajkunk
nem is hasonlít még egymáshoz semmi rajtunk.
alig hogy összeforrott csóktalan szomjas ajkunk
nem is hasonlít még egymáshoz semmi rajtunk.
A járásunk is ó beh nem szokott még össze,
csak messziről figyeltem mozgásod és beszéded
mint tűnő ritka képet, úgy lestelek ki téged.
csak messziről figyeltem mozgásod és beszéded
mint tűnő ritka képet, úgy lestelek ki téged.
Téged kereslek most is a gyermekünknek arcán
s mint imája közt a hívő arccal keletre fordúl
úgy fordulok feléd s a szívem könnye csordúl.
s mint imája közt a hívő arccal keletre fordúl
úgy fordulok feléd s a szívem könnye csordúl.
Szerelmem, ó szerelmem… csak ezt tudom, csak ennyit
hogy szeretsz, nem tudhattam, a szemed alig láttam
vakon kereslek téged és ölelem a Semmit…
hogy szeretsz, nem tudhattam, a szemed alig láttam
vakon kereslek téged és ölelem a Semmit…
