Sárközi György: Más hazába…
Hol sápadt zápor áztatja egyre szívem tüzét,
Hol álmosarcú ködökbe fullad
Lövellni vágyó fényességem.
Rámüt mint durva dorong a halavány napsugár,
A levegő is kérges tenyérrel
Símítja lelkem pókszövetjét.
E fekete párás, mocsárba merült világ;
Bukott angyalként, szárnyat konyítva
Borusan járom pocsolyáit.
Hogy álom az álom és álom az ébrenlét,
S hogy igazi boldog életemre
Egy más hazában ébredek egykor.
Várnak reám ama szebb haza remgegő partjai,
Ott fürdik hajlós aranyhabokban
Az öröm ragyogó leánya.
Árnyakként szállva derüs mezők fölött,
Átsüt rajtunk a fény és könnyű
Harmat füröszti homlokunkat.
És amíg egymás karja között mulatunk,
Büszke magasságomból letekintek
Az elhagyott sötét világra.