Nagy Zoltán: A harang
Nagy Zoltán: A harang
Hogy szívem mért nem könnyű hegedű,
Mely fölzeng minden halk cirógatásra?
Vagy mért nem édes-hangú zongora,
Hogy trillázna billentyűs fogsora,
Ha könnyű ujjat kerget könnyű társa?
Hogy mért nem hárfa, vagy mért nem gitár,
Hogy tépné húrját, míg elömlőn zengne,
Szép női kéz, s ha nem tud szólni már,
A drága hölgy ölén némán pihenne?
Hogy mért nem síp, melyen szerelmi láz
Kanyargó fodru nótát fuvoláz,
Lankasztva karcsú táncosnő bokáit?
Mely fölzeng minden halk cirógatásra?
Vagy mért nem édes-hangú zongora,
Hogy trillázna billentyűs fogsora,
Ha könnyű ujjat kerget könnyű társa?
Hogy mért nem hárfa, vagy mért nem gitár,
Hogy tépné húrját, míg elömlőn zengne,
Szép női kéz, s ha nem tud szólni már,
A drága hölgy ölén némán pihenne?
Hogy mért nem síp, melyen szerelmi láz
Kanyargó fodru nótát fuvoláz,
Lankasztva karcsú táncosnő bokáit?
Hogy mért harang, mely csak nagynéha kondul
Ha megütik s akkor fölzúg bolondul
S remegve zeng, zeng még aztán sokáig?
Ha megütik s akkor fölzúg bolondul
S remegve zeng, zeng még aztán sokáig?
S most mért nem szól?...
Ó elfelejtett álom,
Ó elfelejtett álom,
Ó régi, régi régi ifjuságom
Ott mélyen lent az idők tengerében!
Mesés Atlantisz elnémult száz hangja,
Ó sülyedt város elsülyedt harangja
A visszafojtott könnyek tengerében.
Ott mélyen lent az idők tengerében!
Mesés Atlantisz elnémult száz hangja,
Ó sülyedt város elsülyedt harangja
A visszafojtott könnyek tengerében.
