Horatius: Grosphushoz • (II. k. 16. óda.)
(II. k. 16. óda.)
Nyílt vizen lep meg, mihelyest a holdat
Köd borítá el s vezető csillag nem
Fénylik előtte.
Thrák is, a díszes kelevészű méd is,
Grosphusom! mit semmi arany, se' bíbor
S gyöngy se' vehet meg.
Mely a fényes lak födeléig röpdes,
El nem űzik Perzsa királyok kincse
S consuli lictor.
Egyszerű asztalt aki tud becsűlni,
Édes álmát nem veri kapzsi vágy el,
Sem remegő szív.
Mért akarnál? Más nap alá minek mégy?
Hisz ki honjából menekűl, magától
Az se menekszik.
S a lovas-dandárt nyomon űzi-hajtja,
Mint a szarvas gyors, s az esőt elűző
Szél be nem éri.
A jövendőket ne kutassa; a bajt
Hordja békével, hisz egészen boldog
Senki se volt még!
Csúf halál, Tithont megaszalta aggság!
S tán, amit tőled rabol el, ma nékem
Adja meg a sors.
Ménesed gazdag telivér-lovakban
S válladat kétszer bemerített bíbor
Tóga takarja.
Ám tetézé azt a görög Camena
Ihletével, meg hogy a csőcselékre
Rája se nézek.