I.
I.
A pap, aki Vilmát és Istvánt eskette, ezt mondta:
- Szeressétek egymást - és kitárta karját.
Lába elé az oltár lépcsőjére sötétvörös fényt szitált az ablakból behulló alkonyat, úgy, hogy pillanatig, mintha görögtűzben állott volna a sovány, nyolcvan éves aggastyán.
Már csak a lélek élt ebben a rozoga testben. Fogatlan szája, mint behorpadt sírdomb, s a szeme - kiégett, megszenesedett kráter - feketén ragyogott.
De hangja hatalmas volt.
- Szeressétek egymást - ismételte egyre erősebben és minthogy nem kedvelte a cifraságot, hangja színezésével lelkesítette át azokat az évszázados latin formákat, melyeket változtatás nélkül vett át az egyházatyáktól és prédikátoroktól.
- A szeretet az élet - kiáltotta - a szeretet az igazság, és a szeretet az út - mondta még egyszer, olyan egyszerűen, hogy az örömszülők könnyezni kezdtek.
Pár perc alatt már vége is volt a szertartásnak, s a násznép indult kifelé, a Templom-téren várakozó kocsikhoz, hogy a leányos-házhoz, a «Szent Anna» gyógyszertár elé hajtasson.
Vőlegény és menyasszony felszállt kocsijába. Nem értek rá gondolkozni, se azon ami történt, se azon, amit hallottak.
