Szini Gyula: Babits Mihály: Karácsonyi Madonna
Szini Gyula: Babits Mihály: Karácsonyi Madonna
(A Táltos kiadása, 1920)
Egy kötetnyi próza a Babits Mihály gazdagon csengő neve alatt. Az irodalom igazi barátai kapva fognak kapni ezeken az érdekes írásokon, amelyek különböző időben láttak napvilágot, tovább rajzottak emlékezetünkben és most „Karácsonyi Madonna” cím alatt össze vannak foglalva. Tizenegy novella és egy kis színdarab. Költő alkotásai ezek, olyan költőé, aki kétszeresen mestere a magyar nyelvnek. Nyelvünk belső zenéjét Arany János óta kevesen érezték át annyira, mint Babits, akinek a költeményei valóságos kikristályosodásai a magyar nyelv minden ritmikus bűbájának. Ami pedig a prózában való maitrise-ét illeti, épp erről akarunk szólni legújabb kötete alkalmából. Arany János, aki nagyon szigorú bírálója volt önmagának, a saját prózáját némi túlzással „fás”-nak mondotta és általában ismeretes a költőknek az a fogyatkozása, hogy mihelyt elveszítik lábuk alól a kötött forma hídját, a próza hínárjába belesüppednek. Ez sem törvény azonban, mert hiszen a költő, akinek érzései és gondolatai a tömegéi fölé emelkednek, aki a nyelv belső zenéjét tökéletesen ismeri, akinek mondanivalóit mélyen érzett tapasztalások és lelkes, egyetemes tudás alapozzák meg – mint például Arany Jánosnál – csak valami különös indispoziciónál fogva válik alkalmatlanná a prózában való szárnyalásra. Babitsnál ilyen indispozicióról nem lehet szó. Kritikai írásai, amikkel tudtommal először próbálkozott meg a prózában, már úgyszólván a kész mestert mutatták. Nem próbálkozások voltak ezek, hanem egy csapásra várbevétel. Már akkor tudtuk, hogy Babitsot a magyar néppróza modern mesterei közé fogjuk számítani. Legújabb kötete csak igazolása akkori várakozásunknak. Novelláit nem lehet úgy tekinteni, mint elkalandozásokat neki szokatlan területre. Ezek a gazdag elbeszélő irodalmunkban is számottevők. Voltaképp külön sem választhatók Babits költői alkotásaitól. Prózában írt költemények ezek, amelyeknek lazább (mert prózai) szövedékén átcsillognak Babits legkiválóbb erényei: nyelvének gazdagsága, kifejezőereje, képeinek intuitív színessége, gondolkodásának modernül vibráló, nyugtalan láza, formáinak valami klasszikus tisztaságra és tökéletességre való törekvése és a tudásnak az az alapossága, mélysége, amely nagyon fontos az írónál, aki tömegek oktatója és felemelője akar lenni. Ami a legutóbbit illeti, vannak olvasók és kritikusok is – de azt hiszem, inkább csak nálunk, a felületességek és félműveltségek régiójában – akik zokon veszik az írótól, ha sokat tud és ezt még Anatole Francenak sem bocsátják meg szívesen. Pedig valóságos erényszámba megy, ha valaki a mitológiát úgy ismeri, mint Babits a „Mythologia” című novellájában és a Kazinczy korának levegőjét, nyelvét, szavajárását oly alaposan, részletekig menő szaktudással uralja, mint Babits „A literátor” című egyfelvonásosában. Amott a görög regevilág gazdagságára, pogány életörömére eszmélteti az embert, emitt pedig Kazinczyban olyan kort varázsol elénk, amely nyugtalanságában szinte mai és aktuális. A tudás, a tanulmány olyan írót, mint Babits, nem húz le a mélybe, hanem fölemeli, inspirálja. Ha csak a tudományát teregetné ki, fáradtan ejtenők ki a kezünkből ezt a könyvet. De ezek a novellák, a maguk különös, mély hangulatukkal, misztikus arabeszkjeikkel mélyen belevésődnek az emlékezetbe. Egy-egy gondolat színes hordozója valamennyi és szimbólummal fejezik ki olykor a kifejezhetetlent is, mint a „Karácsonyi Madonna” című elbeszélésben és még inkább a „Drága élet”-ben. Az utóbbinak a témája egészen röviden annyi, hogy egy híres író életét egy hindu herceg valami titkos szerével hosszabbítják meg, de ez az orvosság olyan drága, hogy tönkremegy belé, felesége, gyermekei összeroskadnak, megvénülnek, mert az író élni akar mindenáron, holott már meghalt, mert divatját múlta. Végre a saját gyermekei rejtik el a párnája alá a pisztolyt, amellyel magát és családját megválthatja az oktalan szenvedésektől. Kegyetlen dolog, de igazság van benne, az élet egyik kegyetlen igazsága van megírva benne gyöngéden ravasz módon, mesterien. Szimbolikájának erejével a Strindberg „Apa” című darabjának a hatásával vetekszik.
