Babits Mihály: A könnytelenek könnyei
Babits Mihály: A könnytelenek könnyei
Szavak, ti mondatlan szavak,
meddig biztassalak?
Mit ültök rokkant ajkamon,
mint dermedt madarak?
meddig biztassalak?
Mit ültök rokkant ajkamon,
mint dermedt madarak?
Avagy enyémek vagytok-é,
Vagy, rámbizott sereg,
apáktól és egy nemzettől
örökbe nyertelek?
Vagy, rámbizott sereg,
apáktól és egy nemzettől
örökbe nyertelek?
Jaj a tábornak, melyben a
hadsereg fogva – jaj
a kasnak, melyben fájva nyüzsg
s ki nem röpül, a raj!
hadsereg fogva – jaj
a kasnak, melyben fájva nyüzsg
s ki nem röpül, a raj!
Szálljatok szét, gyötrő szavak!
Mit zsongtok itt nekem?
Minden füleknek szóljatok,
és minden nyelveken,
Mit zsongtok itt nekem?
Minden füleknek szóljatok,
és minden nyelveken,
s zokogva, hajh, hogy annyi szív
hiába onta vért,
a könnytelenek könnyei
legyetek a honért!
hiába onta vért,
a könnytelenek könnyei
legyetek a honért!
Szemeink száraz fellegek,
s miként az aszu táj,
sivár a lelkünk, zsibbad és
nem tudja már, mi fáj.
s miként az aszu táj,
sivár a lelkünk, zsibbad és
nem tudja már, mi fáj.
Tél tél után, év év után,
négyszer hajtott a galy,
vakon, nagy kényszerek között
harcolt a bús magyar.
négyszer hajtott a galy,
vakon, nagy kényszerek között
harcolt a bús magyar.
Harc harc után, nyár nyár után
ötször lehullt a lomb:
oly híven adta mindenét,
s oly ingyen, a bolond!
ötször lehullt a lomb:
oly híven adta mindenét,
s oly ingyen, a bolond!
Ki vérünk ízét ismered,
tégy vallást, karszti kő,
s ki jól tudod jajunk szavát,
vad omszki levegő,
tégy vallást, karszti kő,
s ki jól tudod jajunk szavát,
vad omszki levegő,
valljatok, magyar csillagok,
védjétek a magyart:
volt-e dalunk, vagy sóhajunk,
mely nem békét akart?
védjétek a magyart:
volt-e dalunk, vagy sóhajunk,
mely nem békét akart?
Mint aki méccsel intene,
balgán, a Nap elé,
ugy lobogtattunk álmokat
a Szeretet felé.
balgán, a Nap elé,
ugy lobogtattunk álmokat
a Szeretet felé.
Szemeink száraz fellegek,
s miként az aszu táj,
sivár a lelkünk, zsibbad és
nem tudja már, mi fáj.
s miként az aszu táj,
sivár a lelkünk, zsibbad és
nem tudja már, mi fáj.
Ó, mécsünk nem világított:
házunk gyujtotta fel
s gyülölet pokla lett a hely,
hol élni, halni kell.
házunk gyujtotta fel
s gyülölet pokla lett a hely,
hol élni, halni kell.
Szakadjatok ki, bús szavak!
Sem élet, sem halál:
egy őrült nemzet eleven
megnyilt sirjában áll.
Sem élet, sem halál:
egy őrült nemzet eleven
megnyilt sirjában áll.
S a sirt népek veszik körül,
öröklő káröröm;
és kígyó csúsz a sir fölött,
de virág nem terem.
öröklő káröröm;
és kígyó csúsz a sir fölött,
de virág nem terem.
Kigyók közt, marva, fájva, halld,
a költő éneke
s sziszegve rokkant ajkamon,
óh népek nemzete,
a költő éneke
s sziszegve rokkant ajkamon,
óh népek nemzete,
egy ezredévből, nagy világ!
riadva, földadog –
Hazámnak hangja, gyenge bár,
de néma nem vagyok.
riadva, földadog –
Hazámnak hangja, gyenge bár,
de néma nem vagyok.
