Gellért Oszkár: Gondoltál-e már rá?
Gellért Oszkár: Gondoltál-e már rá?
Sötétül a szoba. Könyvemet behajtom.
Gondoltál-e már rá: szaporán kopogni
S nem nyílnék az ajtóm.
– Elfeledem, mondod, mim voltál, mid voltam –
S benne fekünni vérben, a földre omoltan.
Gondoltál-e már rá: szaporán kopogni
S nem nyílnék az ajtóm.
– Elfeledem, mondod, mim voltál, mid voltam –
S benne fekünni vérben, a földre omoltan.
Ne gyujts fel. Maradj csak. Nézd, hogy jön az alkony.
Gondoltál-e már rá: ököllel döngetni
S nem nyílnék az ajtóm.
– Ó, tudom én jól azt, mim voltál, mid voltam –
S benn a lámpán függni, megbékülve holtan.
Gondoltál-e már rá: ököllel döngetni
S nem nyílnék az ajtóm.
– Ó, tudom én jól azt, mim voltál, mid voltam –
S benn a lámpán függni, megbékülve holtan.
Így. Míg a fejemet a válladra hajtom,
Gondoltál-e már rá: vállal neki dülni
S bezúzni az ajtóm.
– Mim voltál, mid voltam! Mit adtál! mit adjak? –
S benn üres a szoba s tárva van az ablak.
Gondoltál-e már rá: vállal neki dülni
S bezúzni az ajtóm.
– Mim voltál, mid voltam! Mit adtál! mit adjak? –
S benn üres a szoba s tárva van az ablak.
