Kosztolányi Dezső: Vers • – Csáth Gézának –
Kosztolányi Dezső: Vers •
– Csáth Gézának –
– Csáth Gézának –
Te sohase-jövő és sohase-beszélő,
Várlak ma is, halott, e hosszú és a késő,
Bús éjszakán.
Várlak ma is, halott, e hosszú és a késő,
Bús éjszakán.
Mert mészfehéren ég távolban a hegyoldal,
S befestve a falam a bandzsal, csorba holddal
Oly halavány.
S befestve a falam a bandzsal, csorba holddal
Oly halavány.
Nem kell-e szólnod, mondd? Nincs semmi hír amonnan,
Hol fejfa és kereszt elvész a sűrű lombban
És sír a táj?
Hol fejfa és kereszt elvész a sűrű lombban
És sír a táj?
Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben,
De hogy ilyen soká tart azt most meg nem értem
És fájva fáj.
De hogy ilyen soká tart azt most meg nem értem
És fájva fáj.
Alvó, emeld lassan nehéz és hosszú pillád
S a végtelen felé táguló nagy pupillád
Szögezd felém.
S a végtelen felé táguló nagy pupillád
Szögezd felém.
Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom
És a beléndeken s a vad farkasbogyókon
Alszik a fény.
És a beléndeken s a vad farkasbogyókon
Alszik a fény.
Ah jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán,
Ha hosszan bolygasz a cyrillbetűs Szabadkán
S nem értenek.
Ha hosszan bolygasz a cyrillbetűs Szabadkán
S nem értenek.
És űznek majd tovább idegen, bús hazádban,
Zsákutcán és közön, ideges és hazátlan
Kisértetet.
Zsákutcán és közön, ideges és hazátlan
Kisértetet.
Itt nyiss be csöndesen. Isméred a kilincsem,
Tudod, hogy portámon és a szívembe nincsen
Semmi gonosz.
Tudod, hogy portámon és a szívembe nincsen
Semmi gonosz.
Mert nem feledtelek. A fülledt estbe úszó,
Ablakból fölsíró, homályos hegedűszó
Eszembe hoz.
Ablakból fölsíró, homályos hegedűszó
Eszembe hoz.
Így látlak mindíg én, édes, fiatal orvos,
Fehér köpenyben, a kavicsos és porondos
Kertudvaron.
Fehér köpenyben, a kavicsos és porondos
Kertudvaron.
De jőjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek,
Férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek,
Eltagadom.
Férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek,
Eltagadom.
Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem
Kezedbe a kezem és a szívedre szívem,
Ha nem merem.
Kezedbe a kezem és a szívedre szívem,
Ha nem merem.
Igen, elédmegyek és régi orvosomnak
Csuklóm odanyújtom, hogy vizsgáld meg mint szoktad,
Ütőerem.
Csuklóm odanyújtom, hogy vizsgáld meg mint szoktad,
Ütőerem.
Oly jó az, aki ad s te élted odaadtad,
Angyali gyilkosa nődnek s tennen-magadnak,
Szelid barát,
Angyali gyilkosa nődnek s tennen-magadnak,
Szelid barát,
Ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt,
Majd összetörted a tébolyok és a lázak
Szent poharát.
Majd összetörted a tébolyok és a lázak
Szent poharát.
Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal,
Kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal
S a múlt, a csend.
Kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal
S a múlt, a csend.
Halkan beszélgetnénk. Elmondanám, mi történt,
S fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt,
A névtelent.
S fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt,
A névtelent.
Síró Hungáriánk ma porban fekszik árván,
Fölötte az átok, mint fekete szivárvány.
Gyászt bontogat.
Fölötte az átok, mint fekete szivárvány.
Gyászt bontogat.
Anyáink, húgaink járulnának elébed,
Kik éhesen rágják, elfáradott cselédek,
A csontokat.
Kik éhesen rágják, elfáradott cselédek,
A csontokat.
Jaj, megmutatnám én a szívem is, e szörnyet,
Mely nappal céltalan halott vágyakra görnyed
S éjszaka sír.
Mely nappal céltalan halott vágyakra görnyed
S éjszaka sír.
Mert életem felén nem is vagyok, de látszom,
S reggel, ha öltözöm, csak játszom, egyre játszom
És vár a sír.
S reggel, ha öltözöm, csak játszom, egyre játszom
És vár a sír.
Ó vad szerelmese az őrült morfiumnak
Adj ágyat most nekem és az éjféli búmnak,
Akár a pap
Adj ágyat most nekem és az éjféli búmnak,
Akár a pap
Kérlek kiáltozván és íróasztalomra
Fantasztikus lázban görbedek lehajolva,
Hogy hívjalak.
Fantasztikus lázban görbedek lehajolva,
Hogy hívjalak.
Hisz a semmit tudod, gazdag, végzett, hatalmas,
Ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass
Annak, ki él
Ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass
Annak, ki él
S álomtalan éjjel kétségbeesve vár rád,
A multnak koldusa és százszorosan árvább
A semminél.
A multnak koldusa és százszorosan árvább
A semminél.
Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,
Ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
Az éj felé.
Ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
Az éj felé.
De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen
Feledve önmagam, jajokba fúlva lettem
Az életé.
Feledve önmagam, jajokba fúlva lettem
Az életé.
