VII.
Nem lesz még fáradt most az úttól? Ma délután jönnék el érte…"
Az utcán oly csodálatos csend. Oly mindegy, hogy mit főz ma délre.
Hisz levelet hoztak neki: Sándor már holnap jön talán.
Nagyobb kenyeret vág magának s a gyerekeknek cukrot ád
S elosztogatja délután mind a maradék mazsolát, -
Ma levelet hoztak neki! - És jókedvűen siet el.
Jön végre egy mogorva asszony: "Az úr most alszik, úttól fáradt.
Tán inkább holnap jöjjön el." "Istenem, még egy éjet várjak?
Egy levelet igért az úr, óh kérem, kérem, hozza ki!"
"Köszönöm!" - És már megy vele. Mosolyog s villamost se hall.
Óh, Sándor írta ezt neki! Feltépi s olvassa hamar:
"…És szegény Sándort agyonlőtték tegnap a börtön udvarán."
Vagy mi baja, szép kicsi asszony? Óh, kérem, mondja meg nekem,
Segítek rajta, igazán!" Feláll és elmegy csöndesen
És vére lüktet, lépte lüktet s mondja a szörnyű szót csak egyre.
Várják, várják a gyermekek, hogy apuka mit ír nekik.
Óh, szörnyű ez a mai este. Ott áll, a záron mégse nyit,
Nincs mazsola és nincs mese… Óh, sírni fognak még ma újra.
Hol kirakatok selymes mélyén a hiú gyűrűk sorban ülnek.
Még megcsókolja… és lehúzza. Övé is már odakerülhet…
Megy halkan, lassan most a pénzzel s gondolkozik, hogy mit vegyen.
Jaj, mondd, honnan hoztad te ezt?" "A tietek. Apuka küldte."
És ott ül, nézi csöndesen, hogy vígan ugrálnak körülte
És egy sóhajtás nincs az ajkán és egy könny nincsen a szemében.
Aludni kell hamar, hamar. Mert még sok dolgom van ma ám.
(Ma egy éve azt mondta nékem, hogy eljön értünk igazán,
De nem jön többé s kell a pénz… Jó volna mindent elfeledni…"
Ma nem… Vagy, jaj, ne sírjatok! Jó hát, szegénykék, jó, mesélek.
(Fogtok-e még majd így nevetni? Ma még tisztán jöttem közétek…)
Hogy mit beszélek? Semmi, semmi. Lefekszünk s kezdem a mesét."
A lámpa csapján tartott kézzel bámul… A börtönudvart látja
S gyűrűtlen, reszkető kezét… (Azt mondta, eljön értünk mára!)
Elszédül szörnyű súly alatt. "Sándor, Sándor, segíts nekem!"
Mintha a gázcsap hűvös zárján valaki fogná a kezét.
Meghalt a láng. "Ki van velem?" Rémült örömmel nézve szét
Most kit keres?… "Anyuka, jöjj már!" Hívják, hívják a gyermekek.
Öleli őket s oly erős… Lefekszik s mondja a mesét.
Néha pihen s mind csöndesek. Miért olyan nehéz a lég?
Oly fáradt - álmosak ma este… A gyerekek oly drága - jók…
Megcsókolják még sokszor egymást, aztán kiáltják hangosan,
Mert kell, hogy hallja ezt a szót, érezze, bármily messze van,
Hogy: "apuka, jó éjszakát!"… Ezt nem felejtik el soha.