Sárközi György: Nyári kert
Sárközi György: Nyári kert
Árnyas gesztenyefák! Hányszor öleltem durva törzseteket,
Hányszor sejtett dobogó szivem áramló mélyetekből
Valami súlyos vas-szivet visszadobogni!
Hányszor sejtett dobogó szivem áramló mélyetekből
Valami súlyos vas-szivet visszadobogni!
Tüskés gyümölcsötök kihasadva, fénylő, barna szemével
Fölnézett az én hajnali-tó-szemembe,
S egy hamar tekintetváltással könycsillanásig megértettük egymást.
Fölnézett az én hajnali-tó-szemembe,
S egy hamar tekintetváltással könycsillanásig megértettük egymást.
Rigók és csizek zsibongtak, hangos szóval kidalolva
Harmatosan sarjadzó gondolataimnak rejtett muzsikáját,
Sikoltva visszhangoztam szavukra, kereső ajkaimon sasversem földadogott.
Harmatosan sarjadzó gondolataimnak rejtett muzsikáját,
Sikoltva visszhangoztam szavukra, kereső ajkaimon sasversem földadogott.
S úgy meghajtottam a kút kerekét, hogy a csorba csövön lobogva
Tört ki a föld viz-lángja, vére ősibb anyámnak,
S a mohos medencéből hüvös csókokkal csapott arcom közepébe.
Tört ki a föld viz-lángja, vére ősibb anyámnak,
S a mohos medencéből hüvös csókokkal csapott arcom közepébe.
Hányszor szerettem volna ledobni, véres köntösként, sajgó husomat
Ilyenkor, elszórni magamtól ember-csontjaimat fehér kavicsokká,
S a hívó, huzó füvek közé lebukva belésuhanni valamely ifju füszálba!
Ilyenkor, elszórni magamtól ember-csontjaimat fehér kavicsokká,
S a hívó, huzó füvek közé lebukva belésuhanni valamely ifju füszálba!
Ott éltem volna, egyenesre nőve a föld savain s a nap nekem jutó arany morzsáin
S a hajnali szél előtt lehajolván, ez lett volna imám:
S a hajnali szél előtt lehajolván, ez lett volna imám:
Ó, ha egy könnyü harmatcsepp csüngne sóvárgó hegyemen remegve,
Édesebb lenne az, mint a Szentlélek tüzes csókja a választott homlokokon…
Édesebb lenne az, mint a Szentlélek tüzes csókja a választott homlokokon…
