Sárközi György: Fény és sötétség
Sárközi György: Fény és sötétség
Látlak hold, égi bárány, éj füvét lassan ellegelő,
Arany virágok közt szelíden, fönségesen haladni.
Arany virágok közt szelíden, fönségesen haladni.
Fényességed fehér pihéi behavaznak borús szemeimbe,
De föl nem derítik: minden fény kialszik éji vizükben
De föl nem derítik: minden fény kialszik éji vizükben
Mert mértföldes mélyben, egy másik világ fekete egében,
Ott sétál a szemközti bárány, fekete gyapjas.
Ott sétál a szemközti bárány, fekete gyapjas.
Ott sétál, szarvát lehajtva, csetlő, gyönge lábbal,
Sejtelmes sugárként fut át a két űrön távoli bégetése.
Sejtelmes sugárként fut át a két űrön távoli bégetése.
Ha volna, ki mellemre hajtja drága, rokon fejét,
Meghallaná a hangot s lábamhoz bukna zokogva,
Meghallaná a hangot s lábamhoz bukna zokogva,
S könnyeinek kékes szikrái közül hiába tekintene
A fénylő magasba, - elébe állna a néma árnyék.
A fénylő magasba, - elébe állna a néma árnyék.
