II.
II.
Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod -
egész tested lelkembe sugarazta
belső fényét s szelíd jóságodat
mely úgy betöltötte - delejes áram -
az esti rétet, hogy minden virág
s minden fű hozzád hajlott: Nap felé.
Először szótlanúl csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd - mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai - melled fölé hajolva
egyszerre boldog rettegés derengett
át szivemen, mert míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
karodból a Föld vére folyt karomba
s a buja Flóra csókolt csókjaidban.
egész tested lelkembe sugarazta
belső fényét s szelíd jóságodat
mely úgy betöltötte - delejes áram -
az esti rétet, hogy minden virág
s minden fű hozzád hajlott: Nap felé.
Először szótlanúl csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd - mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai - melled fölé hajolva
egyszerre boldog rettegés derengett
át szivemen, mert míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
karodból a Föld vére folyt karomba
s a buja Flóra csókolt csókjaidban.
