Sárközi György: Angyalok harca
Kik sötét oduikból parazsas szemmel kifigyelnek
A zápor haragos dalaira,
Zokog fülembe, - felhő lelkemből szakad egy végtelen, féktelen eső
És zúdul testem rossz falaira,
Testem csupa sár medrét, fehér vizével öntözi, oltja
Kéktűzű, hánytorgó mocsarát,
S hiába árad a jó vize, föltartja fejét özönéből
A győzhetetlen, a bűn-Ararát.
Csapkodva harcos szárnnyal, az egyik csillag-fehéren
Fénylik, a másik pokol-feketén,
Mert nem győzött még a menny angyala és diadalzenére
Nem hangolnak még a pokol fenekén,
S zuhogó zenéje szép himnuszokkal buzdítja birokra,
Buzdítja zúgva az ég követét,
Hisz ahol te lobogsz, sötét mélyekben, mint ezer parazsas szem,
Ott soha sincsen éji sötét.