Az oszlopos szent
Az oszlopos szent
Népek álltak ott, hódolva mélyen,
hogy válasszon köztük és itéljen,
ámde néki több volt már a csend
és a nép bűzéből titkos éjen
egy kőoszlop magasára ment,
hogy válasszon köztük és itéljen,
ámde néki több volt már a csend
és a nép bűzéből titkos éjen
egy kőoszlop magasára ment,
mely tovább szökött föl a kavargó
égbe és hogy fönn volt a tetőn,
látva, hogy a teste-lelke gyarló,
az Urat dicsérte reszketőn,
égbe és hogy fönn volt a tetőn,
látva, hogy a teste-lelke gyarló,
az Urat dicsérte reszketőn,
s egyre csak hasonlít: háborog,
hogy kicsiny Ő s óriás a Másik.
A parasztot és a pásztorok
látták, hogy e kis pont mint tusázik
hogy kicsiny Ő s óriás a Másik.
A parasztot és a pásztorok
látták, hogy e kis pont mint tusázik
és a roppant égbolttal pöröl,
néha fényben, néha meg esőbe
s ordítása, mint a vaspöröly
ráhull az arcukra leesőben.
Évek óta élt magába s ő nem
vette észre azt se, hogy alant
a tömeg folyton hullámozik,
meg se látott hercegi aranyt,
mert nem ért föl emez oszlopig.
néha fényben, néha meg esőbe
s ordítása, mint a vaspöröly
ráhull az arcukra leesőben.
Évek óta élt magába s ő nem
vette észre azt se, hogy alant
a tömeg folyton hullámozik,
meg se látott hercegi aranyt,
mert nem ért föl emez oszlopig.
Ámde amint fönn elkárhozottan,
a közönytől már véresre rágva,
egymagában, ordítozva, reggel,
rázta a sok Démont a magasban:
sok sebéből imbolyogva, lassan
csúf, nagy férgek hullottak sereggel
a bársonnyal ékes koronákra
és a nyüvek sokasodtak ottan.
a közönytől már véresre rágva,
egymagában, ordítozva, reggel,
rázta a sok Démont a magasban:
sok sebéből imbolyogva, lassan
csúf, nagy férgek hullottak sereggel
a bársonnyal ékes koronákra
és a nyüvek sokasodtak ottan.
