CSENGETTYŰ
CSENGETTYŰ
A megfagyott hó tükörén elbukott, fölhempergett, gyújtogatta magát a napsütés. Az utca tréfás, mókáztató volt és az emberek, a mérgesek, a rosszkedvűek, a nagyszakállúak is, kénytelenek voltak a jeges járdán csúszkálni, hopplázni, bokázni. Táncos igyekvéssel én is apróztam a suhancos fehérségen, egy lépést előre, kettőt hátra, amint azt a billegő formák előírják, de győztem a meneteléssel és haladtam, tipegtem előre, a játékos bolt felé ... hathetes kislányom szendergő jókedve számára játékot vásárolni. Nyalka hintalovak, grimaszos bábuk, főzőcskés porcelánok, zöldellő majorságok, körfutó vasutak, mind előttem, de mondom a kínálgató árusnak:
– Na ... Ilyen még nem kell ... Majd, majd ...
Az ágbogas, csillámló sok minden holmi között téveteg választgatással hazalátok ... fehér puhaságban meleg gömbölyűség ágál, teremburás kicsi hangját meg-megereszti, csámcsogva fölgügyög és a fecskeszájáról lehel a jószagú tejszag ... Valahogy eldöntöm. Elefántcsontnyelű ezüstcsengőt vásárolok,. Be, a kabátba ... A bábukat, hintalovakat, főzőcskés készségeket búcsúsan még egyszer átpillantom: a viszontlátásra ... és megyek a dolgom után.
A pazarló napsugár szivárványokat kerget a szikrázó fehérségen, a megdermedt hó megállt a fákon, párkányokon, lámpákon, firmákon, ropog az aszfalt, csusszan a villamos, a kicsi lábak nagy lábak ceperliznek, ugranak, botlanak a vigyázattal ... Sürög a munka, az élet, a muszáj ... Dörmög a gyöngetérdű öreg, szaladna a fürgélkedő ügynök, cammog a serény kedvű uzsorás, topog a kengyelfutós futár, léptek, hoppszák esetlenek az iram előtt ... morgó, rikkantó, káromkodó emberek között én is ott próbálkozom, a szöcskés megugrást én is csak velük csinálom és meleg, őrző bundazsebem mélyén az ezüst csörgő fölneszel ... Rezdülő, finom, titkos az álomhangja, mint a kislányomé, amikor öthetes korában az ölemben aludt és alvás közben váratlanul elmosolyodott ... pötty-orra alatt a szirmok akadozva elhúzódtak, a pirinyó ívek sarkaiban a nevetés görbéi föltünedeztek és fölfeslő szájacskáján hang lebegett ... a messziből elsusogó, óperenciás morajlásból fölpihegő gyíkmegmozdulású hangocska hang, mint a csengettyű, mely zsebem mélyéből most fölhancúroz ...
Nyugtató kezemmel a csörgőt eligazítom, jobbról, balról, a pólyáló melegben lefektetem, elrendezem ... Zúzmarás, táncos utamon megyek és megyek, trilláznak a lábak, piros arcú lányok sürögnek a hirtelen bálban, egy kókadtfejű szomorú peckeli a fejét, de csuszamló torpanásokkal harmonikázik le-föl a válla, dülled-süpped az ádámcsutkás nyaka és fölötte vidámozva erre-arra bókol a búsult feje; egy csöpögős kövér rakdossa a lábait, az ömlő napsütés nem tudja befogni az elefántos hátát, tapod, cammog, mint a bizonyosság és hús-, zsírmázsa, mint a hetyke karcsúság fölszökken a jeges ármánytól; a kardos zordon, csapkodja a lábait, villabajuszáról villan a csillám, kefeszemöldéről hull a haragosság s daráló hó és kard, bajusz, szörnyű szemöldök összecsörrennek a jeges gáncs alatt ...
Megyünk, mennénk a polkázó, buktató, farsangi úton; friss szájú asszonyok, akik belém ütődnek, megnéznek, szorgalmas férfiak, akik belémcsúszkálnak, megámulnak, hökkenő arcok, ügyelő szemek rámkérdezősködnek és csörög, cseng a kis csengő, jólfűtött barlangos kabátzsebemben ...
Ejnye ... Ejnye ...
Mendegélek gyalogszánkóimmal, a bundám zenél, ezüst peneg, muzsika cirpel, ágyas kabátzsebem zirren és zirren ...
Milyen lélekfuvalló volt az, amikor a kislányom alvás közben megnyitotta szemét és a szemhéjak alig rebbent közében, a szemek kékje ködölt, mint érzés a szív fölött ...
Fülem, lelkem hallgatódzik ... a csörgő vidámodik, kacarász, cincog a hangja, halkul megcsilingel és cin-cin-éneklésbe kezd ...
Milyen mély humora van az életnek, ha kislányom hallatlan orrcimpái a grimasszal megrezzennek, viszketősen furcsálkodnak és véleménnyel álmodnak a zűrös lét alatt ...
Milyen rovást ír reám, amikor aprócska homlokán, az alvó szemei fölé megvölgyel a két összeálló pindurka ránc ...
Bemegyek a boltba, vevők mozognak és közéjük zörrenek:
– Csingilingi ...
A postán, a szép kisasszony felé nyújtom a pénzt, visszaad belőle, rendezkedem és a szigorú hivatalban:
– Csingilingi ... Csingilingi …
A villamosra hágok, emberfürtben állok, a mozgó mogorvaságban huzakodó ugyanúgy:
– Csingilingi ... Cin-cin ... Csingilingi ...
Hazaérünk.
Ott, az izzó fehérségben a nagy ház, a nagy házban a kicsike bölcső ...
Csirke húsát az emberkének súroló arcomon, szájamon már ideérzem ...
Megyünk ...
Csörgünk és csilingelünk ...
Emberfia ugrik, felebarát csusszan és mi csak rácsenegünk, ránevetünk a rosszabb és jobb kedvünkre ...
Mögöttem a letarolt erdő, előttem a gyulladó mező és a jeges ágak, mint a hangvillák belependülnek a kemény verőfénybe. Az ég harangja üveges kék és a vadult napsugárnyalábok szinte megverik, szinte megzendítik ...
Én vagyok most az énekes zarándok:
– Csingilingi … Csiling ...
Halljátok? Amint odafönn a megfagyott bura kék mesékről muzsikál ... látjátok? Amint déli verőben az ablakok fölhevülnek és elszikrázik róluk a dal ...
Hallga csak, hallga ...
A csengettyű énekel:
– Emberek ... Emberek ... Van egy kislányom.
