MÓRICZ ZSIGMOND: GELLÉRT OSZKÁR
MÓRICZ ZSIGMOND: GELLÉRT OSZKÁR
Az utóbbi években minden verse külön örömem volt. Valami fanyar életíz, erős és rejtett mezei gazok illata, a szenvedett lélek keserű párája hatott rám: a Lét üres és múló jelenségei mögött rejlő titok öntudatlan fölgőzölgése.
*
Maszk. Szenvtelen. Sápadt s halk szavú, mintha valahogy tévedten térne a szó a közöny, a minden mindegy hantjai alá temetett tetem megmozduló színtelen szája résébe …
*
Érzékisége egészen mély és elrejtett; tudatalattiságából fölrobban oly törvényszerűséggel, mint az akarattól nem függő szervek működése. Kezén a kripták nyirkosságát érzem, mintha ki volna kapcsolva az életből. Érzéki tüze az elítélt-test végső mohósága.
*
Mély filozófia, mely szinte nem is emelkedett a tudatba, hanem ösztönszerű: a kultúrember differenciált állatisága. Oly biztos és határozott, mint a ma tudománya s oly pozitív és mégis tapintó, mint a hangyák lelki élete.
*
A titkok. Házasság. Éjszaka.
A fontos, a mindennél főbb kicsiségek analízise.
Az éjszakában lihegő őrületet, amit napszínen mosollyal az éjszakába takarsz, ezeket a fűtő, feszítő, és dürgésekben és gőgicsélésekben jelentkező súlytalan súlyosságokat – ezeket az élet lebecsült pillanatainak mély erőforrását senki sem növelte ily Abszolútummá …
*
A pillanatot végtelenné, a jelent örökkévalóvá,
az egyet mindannyivá mívelve.
*
Az Alfa és az Ómega probléma szüntelen feszíti.
Gyilkolni?
Célért soha.
De a Mindent Megsemmisítés: isteni törvény, mint a Mindent Nemzés.
*
Minden a koncepció.
A koncepciónak be kell teljesedni. Másképp űr marad, baj, kár, hiány, életszerencsétlenség.
Koncepció fölállítása: teremtés.
Végigvivése: polgári foglalkozás.
Blériot, Wright, Latham … megcsinálják a gépet, ráülnek és mindennapivá teszik, mint a lábon járást az ős, ki négy lábról kettőre emelkedett.
A költőben új koncepciók szédítők fogannak:
Istenné válik az ember, aki száll
repülő ravatal: az ember, ki röpül
a gyermekeiben az evolúciót kiélő, a határtalant az Egóban Nappá növő láng.
*
Ez nem a Lantos, akinek kabaréjából röhökkel és fülbenmaradt dúdokkal távozol s közben lefricskázod a szivarhamut: itt félsz és tiltakozol és fájsz, hogy valaki meglátott valamit, ami benned van s aminek meglátásától eltiltottad magadat.
*
Verseinek tömege torzó, mintha nem volna rabszolgai türelme a márványból kivésni az összes részleteket; a csiszoltság olajos fénye hiányzik, az anyag törése nyers és abbanhagyott; kalapácsával a tökéletes bevégzettség előtt rácsap a kőre s idegesen el: és ez jó.
*
Örülök, hogy nem népszerű, úgy érzem így enyémebb: magam titka, több marad meg belőle.
De mért nem népszerű? Írtak-e valaha tisztább sorokat, mint ő a Halottak Könyvéből. Írtak-e mélyebbeket, mint a Napkelte előtt. Kozmikusabbakat, mint a Föld szonettje.
*
Nem egy nagy kidaloló:
nagy Figyelmeztető!
nagy Figyelmeztető!
Rámutatásában a jelenség csupán eszköz, mint eszköz a gondolat közlésében a szó.
(1922. máj. 13.)
