NÁDASS JÓZSEF: VERS
A petróleumlámpa közömbösen égett,
A kályha egyhanguan ontá melegét,
A bútorok bújva és álmosan álltak körül, a falhoz könyökölve.
Haja hulláma szőkén folyt alá,
Fehér kezét vörös szeméhez vitte,
Rázódott egyre, karja, meg a válla,
Két mellét éreztem, meg a könyökét,
Ahogy reámdűlt síró ájulatban
S én átkaroltam kemény szoritásban.
Fák rajtuk szórva, mint alkonyra vártak,
Vitorlásom húzott a tengeren.
Az ablakhoz, hogy énvelem beszéljen.
Abból a házból dalom énekelték,
Egy könyvemet felcsapták gyenge ujjak,
Hű szemeknek pallóján sétált arcom.
Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok neki.
Egy ingben állott a leány és sírt.