SCHÜTZENBERGER LAJOS: NŐI ARCKÉPEK
SCHÜTZENBERGER LAJOS: NŐI ARCKÉPEK
(Lucrezia Borgia. – Jehonala. – Sophia Kovalevska. – Sappho. – Fővárosi Könyvkiadó kiadása)
A legrejtélyesebb közöttük Sappho. Alakja körül több, mint két évezred babérja és bojtorjánja gyűlt meg. Az analízis éles kése kellett hozzá, hogy a kusza indákat lefejtve újra frissen láthatóvá tegye. Élete harmóniába és szépségbe merülés és mégis végtől-végig vágy, kielégületlenség, boldogtalanság, tragédia. Miért? Ugyanazért, amiért az a Sophia Kovalevska munkás, sikeres élete a Jehonaláé, a mindenható császárnőé; a Lucrezia Borgiáé féktelen vágyak látszólagos teljesülési mámorában. Ennek a négy asszonynak, akiket időben és térben, hitben, világnézetben, társadalmi elhelyezkedésben mérhetetlen távolságok választanak el, közös a tragikumuk: az asszonyé, akinek sorsa túlnő asszonyisága keretein. Hol és mikor, még a hogyan, a forma sem fontos, amelyben túlnő, csak a bőség, az élettöbblet, mely nem bírja beérni csak szeretéssel és szerettetéssel, odaadással, idegen akarathoz, eszméhez, élettartalomhoz, szóval férfihez simulással, de meglenni sem tud e nélkül. Sorsa csírájában rejti a belső harcot és vívódást, csüggetegséget vagy tragikumot.
Stílusban és formában különbözők ezek a tanulmányok, valamiben azonban egyek. Strém István színes, ritmikus prózájú Borgia-novellája, Görög Imre dúsrajzú, memoárszerű Jehonala-képe, Beke Manó megértő, melegszívű Kovalevska-portréja s a finom analízis Kallós Ede Sapphojában együvé szögeli ki: s az, ahova kiszögeli szociális és pszichológiai szempontból a ma egyik legizgatóbb problémája. Ebből a szempontból értékes adalék lehet tekinteni e kis gyűjteményt.
