VI.
VI.
Hogy a relativitás elmélete a fizika forradalmasítását jelenti, azt a követők és ellenfelek egyformán elismerik, az előbbiek dicséretére, az utóbbiak rovására tudják be. Minden alapvető elmélet hatásaiban valóban forradalomhoz hasonlítható: a Kopernikusz-féle fölfedezés, a Galilei- Newton-féle mechanika, az anyagi és oksági elvnek Humetól származó elnevezése, Kant kriticizmusa, Darwin leszármazási elmélete a meglévő tudományt és világnézetet alapjaiban megrázták és mélyreható átalakításokat idézetek elő.
Minden forradalom tipikus lefolyása a következőképpen állapítható meg: Felborítja a meglévő hatalmi viszonyokat, de összeomlik vagy elsekélyesedik, mielőtt programját teljesen végrehajtotta volna. Minden forradalom után visszahatás áll be, mely minden igyekvést arra irányít, hogy a forradalom vívmányait visszafejlessze vagy megvalósulásukat meghiusítsa. Ez a törekvés szükségszerűen egy új forradalmat idéz föl, mely elsősorban az előbbieknek a programját valósítja meg. Amellett újabb magasröptű célok felé törekszik, melyeket nem tud elérni, s melyek teljes vagy részleges megvalósulása egy újabb forradalomra vár. A nagy francia forradalom csak részben valósította meg teveit, sok mindent visszafejlesztettek a császárság és a restauráció alatt, három új forradalomra (1830, 1848, 1870) volt szükség, hogy legalább a polgári demokrácia alapelvei megvalósuljanak. 1848-ban a német forradalom kivívta az általános választójogot, mind a nemzetgyűlés, mind a porosz országgyűlés számára. Tényleges megvalósítását azonban később meghiusították. A választójogért való küzdelem sohasem szűnt meg. De megvalósításához a birodalomban egy felülről való forradalomra volt szükség (Bismarck, 1867), Poroszországban egy alulról jövő forradalomra (1918. november). Sok alaptétel van a politikai életben, melyet elvben általánosan elismernek (parlamentarizmus, sajtószabadság, egyesülési szabadság), de tényleges megvalósulásukhoz nehéz harcokra, kisebb-nagyobb forradalmakra van szükség. A mozgalmak története arra tanít, hogy kezdetben ezek a forradalmi vívmányok milyen kevéssé asszimilálódnak, a résztvevőknek milyen kis mértékben mennek át a vérébe. Még olyanok is, kik az elveket elismerik; csökönyösen vonakodnak az alkalmazásukat megengedni. Minden forradalomnak kettős alakja van: zászlóvivője új, felforgató követelményeknek, de egyszersmind végrendeleti végrehajtója előbbi forradalmaknak.
Hogy mennyire fogja az Einstein-féle relativitási elmélet helyét megállani, mennyi tételét fogja diadalmasan keresztülvinni, azt egyelőre meghatározni nem lehet. Egy azonban már most bizonyos. Az elmélet arra kényszeríti az embert, hogy a relativitási elvvel alaposan foglalkozzék, s fenomenalisztikus természetszemléletet és a relativisztikus fölfogást szervesen beleillessze az emberi gondolkozásba. Mind hevesebbé való előretörése a gondolkozást olyan pályákra tereli, ahol többé nem esik az abszolutisztikus asszociációk hálójába, Így a relativitás elmélete a végrehajtójává lesz annak a hagyatéknak, mely Kopernikusz, Galilei és Newton után ránk maradt. Vajon a fizikában a jövőben a relativitás elmélete fog-e uralkodni, az még kérdéses, de hogy a relativizmus keresztül fog törni rajta, az már eldőlt.
És épp ez az Einstein-féle relativitási elmélet történeti érdeme.
