III.

Teljes szövegű keresés

III.
Ezek a statisztikai adatok – minthogy a vezető osztály sebeit tárják fel – érthetően erős indulatokat emelnek fel a vezető osztály egyik művelt és öntudatos tagjában. Mindamellett az én benyomásom az, hogy e lelki viharok nem oltották el benne a statisztikus köteles higgadtságát. Elfogulatlanságra törekedve állította össze az adatokat, ámbár közülük egyik-másik talán más színt nyerne, ha egy-két erősebb szövésű magyarázó jegyzettel felöltözve állanának ott.
Így, azokat a statisztikai adatokat, amelyek azt mondják, hogy a zsidók erre és nem arra a pályára tódulnak, bizonyára mással is meglehetne okolni, mint azzal, hogy élelmesek, fürgék és velük született ez vagy az a tulajdonság. Az az adat, hogy a zsidók a háborúban fele annyit, vagy még ennél is kevesebbet véreztek, mint a keresztények – szintén elbírna valamilyen kommentárt. Különösen akkor, ha kutyafuttában már megemlítette, hogy a zsidók jó része a városokban helyezkedett el. Nincs a városi levegő, az évszázadokon keresztül űzött városi foglalkozás és a katonai alkalmatlanság között valamilyen összefüggés?
Azok, akik a számok között nálamnál jobban tudnak olvasni, alkalmasint még más kérdéseket is fel tudnának vetni. De bármilyen alaposak is legyenek e kérdések, ezek, éppen úgy, mint azok, amelyeket én pedzettem – se nem szoroznak, se nem osztanak. A lényeg az, hogy Kovács Lajos a «minden a zsidóké» jelszónak szabatos és tudományos meghatározását adta akkor, amikor bizonyította, hogy a zsidók azokból a foglalkozásokból, amelyeket a vezető osztály a maga körülkerített vadaskertjének tekint, ennyi és ennyi százalékot foglaltak el. Ezzel ugyanis éppen olyan szabatosan, megbízhatóan és tudományosan igazolta, hogy a zsidókérdés voltaképpen e vezető osztály belső ügye.
Ő ugyan nem vallja ezt a felfogást s alkalmasint óvást is emelne könyve ily értelmezése ellen. Hiszen a könyvéhez írt bevezetésben világosan megmondja, hogy a zsidóság oka az összeomlásnak, a kommünnek s a nemzetet ért szerencsétlenségnek, amiből nyilvánvaló, hogy a nemzeti eszmények iránt nincsen érzéke, megbízhatatlan, «idegen, sőt nagy részben ellenséges indulatai tetem a nemzet testében, meg van tehát minden okunk rá, hogy védekezzük számbeli, vagyoni és kulturális térfoglalása ellen.» A számokból tehát, amelyeket tisztán a vezető osztály versenytársaként tünteti fel a zsidóságot, azon a címen, hogy szerinte a zsidók az összeomlásnak és miegymásnak az okai, azt a következtetést vonja le, hogy a zsidóság alkalmatlan a vezető osztályban való megmaradásra, s ha ott marad, ártalmára lesz az egész nemzetnek – értvén nemzeten bizonyára a magyar népet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem