VII.
VII.
Tegnapelőtt … úgy rémlik … de úgy rémlik, már úgy is volt, mert énbennem minden esetre úgy volt … tegnapelőtt megszólalt az a kocsis, amióta láttam, legelőször, csöppet sem udvariasan, gorombán parancsolva: «szálljon be!».
Tegnapelőtt még tudtam ellenállni, ha ugyan nem végtelen túlzás ellenállásnak nevezni az ellenkezésnek azt a parányi voltát, amely a legeslegutolsó pillanatban alig-alig, de végsőképpen mégis csak eléggé megbénította lábamat, amikor már-már nekilendült volna a kocsiba felszállásnak.
Irtózatos volt a félelem, de legalább éppen akkora volt a kísértés is!
Beszállani … a hóhérkocsiba … ismeretlen vesztőhely felé vitetni … hiába minden, a Halál elől csak egyetlen igazán biztos módon menekülhetünk: magába a Halálba …
Azt hiszem … nem, már tudom is, még ma elküldöm ezeket a följegyzéseket doktor Witztum Bódog barátomnak … Hadd tanuljon, életében talán legelőször, valami okosat és komolyat is … Azután még ma este … ha ismét ott várakozik a csapszék előtt a hóhérkocsi … és ha ismét megszólal az a kocsis, gorombán parancsolva: «szálljon be! …» de talán, nem, bizonyára … igen, bizonyára akkor is, ha semmit sem szól is … rettenetes félelemtől legörnyesztve, de legalább ugyanakkora bátorságtól fölmagasztosulva …
beszállok, hadd vigyen, ahova vinni akar, dehogy, ahova vinnie kell …
beszállok abba a kocsiba …
