MÓRICZ ZSIGMOND: KIRÁLY GYÖRGY
MÓRICZ ZSIGMOND: KIRÁLY GYÖRGY
«Krisztusnak barátai éhen és szomjan, fázva s mezítelenül, munkában s fáradságban, virrasztások s böjtölések között, imádkozva s elmélkedve, üldözések és szidalmak özönében szolgáltak.»
Temetési beszéd fakad bennem, mint síron a virág: e textus-mag, Kempis Tamás szava, bontotta fel a Király György életkomplexumát előttem a halála utáni órákban.
Az ő Krisztusa az Igazság volt, Pál apostola volt ő az újonnan megismert Igazságnak.
*
Csak Adyt ismertem, ki egész életét egy állandó izzásban élte át, égte el s minden szava a belső tűznek egy kicsapó, súlyos szikrája, lángkévéje, füstös lobbanása volt. Hányszor megdöbbentett, hogy helyzetekben, amelyben mindenki csak élt s egyéni létét létezte: Adyból a magyarság összefoglaló eszméje csapott ki, mindig robbanva, kénes fojtottsággal, messzevetett Bunsen-lánggal.
Azóta gyakran látok égőket, izzókat, cselekvőket és bátrakat, akik minden szavokkal bizonyságot tesznek.
Király György egy volt ezek közül, egyik legkiválóbb, akit ismernem adatott.
*
Filológus: lovas huszár, rohamozó, szívós acél, örök támadó. Kardja mindig kézben, suhintásra kész, előrehajló feje, faltörő, nagy, gyönyörű boltú homloka, szinte végtelen domborodó; nagy karvaly orra; apró, hideg, éles, vizsgáló szeme s sarlóvá aszalt szegény vékony teste, könyvektől roskadó szobafalai közt, amint végső pillanatig vág és suhint, les és kutat és odavág és a gordiusi csomót szeldeli... Bátorsága már nem emberi: öncél, démoni, magát adó, végső...
Él benne a hun ősök királyi szenvedélye: a támadás felsége, fölénye, a hajrá rohama s az igazságtól való kivezényeltetettség.
Soha egyéni célja, magára soha nem vonatkoztat, legfeljebb az isten kardjának hű szolgálata: a penge élesítésének, edzésének, gondozásának láza, az eszmék, érvek, könyvek mohó felgyűjtése, ami mind az egyet szolgálja: az Igazság éhen, szomjan, ázva, fázva, virrasztások s böjtölések között, üldözések s szidalmak özönében való hű szolgálatát.
*
Az Igazság!
A szerzetesnek a Krisztus, a tudósnak a szabad, őszinte, logikailag tiszta Gondolat.
Király György a felszabadult Gondolat hitharcosa. Nem teológus és nem szocialista, nem pártember és nem akadémikus, nem csoportképviselő és nem egy valamely eszmei tömörülés fegyverese: ő a Logika bajnoka volt.
Mivel a szabadon futó Gondolat elbírálja, megtalálja és magáévá teszi az összes logikailag helyeset: így Király György ez időkben, életünknek e napjaiban, sok oly igazságnak lett híve, ami a társadalmi forrongás e vulkánikus korában a nyilvános életben irányító igazság vala: de őt nem az igazságnak ez vagy ama hasznos és termelő eredménye tette az igazság hívévé, pusztán csak maga az Igazság: a logikailag ép gondolatsor szenvedélyes szeretete.
Nála absztraktabb és becsületesebb ideálja soha senkinek nem volt, valóban csak Kempis Tamás és a buddhista filozófia illő keret hozzá.
*
Minden egyéni, minden testi, minden anyagi idegen és távoli maradt a Logika e bajnoka számára: tragikai vétség.
Egy gesztussal vette el magától a rászámító Érdek minden segítő mankóját s napi dolgainak hű és pontos végzésével, a végpillanatig kitartó intellektusi energiával lépett át a fizikum – határaiból a tiszta lelki létezés motívumába: magyarságunk életének pusztán kammamját gazdagítani.
Sírja felett nem volna stílusos a zokogás: ah, de az a letargia.
*
Áldozat: de nem nyers erők áldozata, nem külső körülmények áldozata, nem emberi igazságtalanságok, nem istenek játékának áldozata: valami egészen mély, valami legmélyebben emberi tragikumnak: a test és lélek egymásrautaltságának s elintézetlenségének áldozata: ez a szegény ember, akit szemünk láttára felfaltak a tuberkulózis-bacilusok.
Oh, mit törődött ő ezzel; elhárította magától e gátló körülmény tudatba jutását: mert annyi rengeteg, annyi mérhetetlen sok kivizsgálni s lerögzíteni valója volt.
*
Az ember: tökéletlen teremtmény, amely nincs öröklétre szánva sem egyéneiben, sem fajában, sem céljában: s olyan mindegy...
Csak aki még itt maradt: magára gondol és sír.
