VIII.
VIII.
Csecsemő mozog az ágyon, lilapíros arccal.
Tüdejébe most nyilal az idegen levegő, erőszakosan, fájdalmasan, akár a kés. Mélyet lélegzik, hosszú, éles jajgatása elnyúlik az éjszakába.
Jaj, honnan, hová és miért? Micsoda meglepetés, érkezni sehonnan és lenni valahol, ocsúdni az életre, búbos kemence melegét, kunyhó földszagát, kamilla tea ízét, fényt érezni és tudatlanul, de először sejteni valamicskét abból, hogy vagyunk.
Vad csodálkozás az arcocskán, nem nagyobb mint lesz valamikor a haláltusakor. Örökkévalóság kis utasa, végtelen vándora, rövid időre, megállapodik itt.
– Fiú – kiáltják át, a félméteres, hangfogó havon, a szomszédoknak, kik még ébren vannak.
