Írói tiszteletdíjak.
Írói tiszteletdíjak.
Jókai jegyzi föl: „Petőfi kapott egy verséért öt forintot, nekem egy első novellámért adott Frankenberg harmincat.” Ugyancsak ő írja: „Hat forintot fizettem egy bútorozott szobáért havonként Szigligetinek: ő volt a házigazdám. Öt forintért kaptam pompás ebédet, egy forintért kiszolgáltak, reggelizni nem szoktunk, vacsora helyett pedig valamennyi fiatal író pajtás velem együtt egy tejes boltba járt és tejet, vajat vacsorázott, ami került három forintba (havonként)…e szerint 15 forintból úri módon lehetett akkor megélni.” (Három vers honoráriumából.) Később 1900 körül a vers tiszteletdíja 20-30 aranykorona. Most 1500-5000 korona. (Két napi szűkös zsebpénz.) A régi vers-honorárium ma 50.000 korona lenne. Békében a magyar regényért átlag 1000 koronát fizettek. (Ebből a pénzből két hónapig lehetett külföldön utazgatni.) Majd, hogy a háborúban behozták a százalékos számítást, s az írónak 10 %-ot juttattak a kiadók, egy regénnyel 4-5000 koronát is kereshetett, mert 1917 körül gyakran 5, 10 és 15.000 példányban is megjelentek a regények. Ma az átlagos példányszám 2000, a százalék 10, ennélfogva a honorárium – 1800-2000 koronás árat véve alapul – alig több 300.000 koronánál, amit a kiadók többnyire nem fizetnek ki egy összegben. Két hónapig sem élhetnek tehát íróink abból a munkából, melyen félévig dolgoztak. hasonló az arány az elbeszélésnél, melynek ára békében 30-60 korona között ingadozott, ma 3000-15.000 korona. Külön említést érdemel a fordítás mai „virág korszakában” az, hogy a fordított művek egy ívéért 2000-4000 koronát kap a fordító, legalább három napi tüzetes munkáért annyit sem, amennyi egyetlen napra elegendő. Általában a régi tiszteletdíj 1/10-ére rokkant. Érdemes ezen elgondolkozni. 1847-ben egy szegény, lenézett „osztrák provincia” el tudta tartani a magyar toll művészeit. – A mai ország azonban 1923-ban, egy irodalmi föllendülés után, már nem. Mi ennek az oka?
–
