Görög Imre: Levél
Görög Imre: Levél
Szerkesztő uram!
„Tüskésdrót”-om, amelyet háborúk, Szibériák és egyebek növesztettek körém eredendő diszpozíciókból, nehezen tágul és megakaszt abban, hogy ünneplő emberek közé menjek.
Azért csak így állok be a hosszú-hosszú sorba, amelyben üdvözlök és köszönők glédáznak ezekben a napokban Osvát Ernő megpillantó, megbuzdító tekintete előtt. Monarchiák, katonai parancsnokok, egyház fejedelmek és miniszterek ellen nem lázadtak emberi lelkek, nem szorultak ökölbe kezek olyan mélységes keserűséggel, átokkal és bosszúvággyal, mint az irodalom potentátjai ellen, akik a szellem gyermekeit segítheti napvilágra, vagy kárhoztatják örök sötétségre.
És ha ma mégis, ezernyi tisztelgő arcon, annyi hálás melegség s olyan kevés elharapott fájdalom beszél, az nyilván tanúsítja, hogy Osvát Ernő nemcsak az irodalmi uralkodás mesterségének nagy tudója, hanem még egyebet is tud: emberi megérzést, mosolygó, személyes jóságot a bírálat és kiválasztás tudománya mellé, olyat, amely magában is ritka, ebben a párosodásban pedig egészen kivételes jelenség.
Harcos és marakodó időkben, amelyek elborítottak nyugatot és Keletet, a „Nyugat” még mindig a tehetség-érlelő, befogadó, jóságos föld darab, mindenkinek vigasztalására.
Igaz híve
