Tass József: Lajtorja
Tass József: Lajtorja
Osvát Ernőnek ajánlom
Lajtorján lépdelek feljebb és minden lajtorja fokkal
Idősödöm és magasodom, mert napjaim múlnak el a
Lajtorja járásban, napfokai a múló időnek.
Idősödöm és magasodom, mert napjaim múlnak el a
Lajtorja járásban, napfokai a múló időnek.
Egy fok a másik után…Nyugodtan, mintha az égi
Padlásra mennék csak, a csillag szalma aranyló
Csöndjébe, holott a megdúcolt mennyei boltnak
Irdatlan tetőzete őrzi az elpihenőt - nagy
Hálaadással szívemben - meg-megállva s nézdelve a szorgos
Munkát köröskörül, a meggyarapodó horizontnak
Domborait, mik kéken-zölden szegdelik egymást
Megnyiladozva s megtárulkozva, miként a
Szív rejtelmes redői a lassúdad ima szónak
Áhítatában - mind feljebb és feljebb lépve a ringó
Lajtorján - meghajlott nyakszirttel, kévéim súlya alatt is
Boldogan s mind jobban megmagasodva
Én magamban - egy fok a másik után - nyugodalmas
Örömérzéssel szívemben s a mosoly tréfacsináló
Kedvével ajkaimon - készen füttyszóval dicsérni a fáradt
Napmúlást, úgy mint a rózsa színekbe kipárló
Reggeli fényt, mely fölibe csobban tüzesedve -
Mind följebb hágva és mindjobban elmagasodva -
Tudván tudóan már, mit tudni kelletik - minden
Megbocsátással szépségesen, ügy de örökre reményben
Magamért is - az irgalom oldó mozdulatával
Dicsőségesen, bár megpeckelve a hordani terhes
Garmada súlya alatt - meg-megbuggyant buborékja
Magamnak, szálló sóhaj, imádság, ég felé görbült
Káromkodás néha, mit szalagként csavarint az
Ajkak lomha beszéde ringó karikákba - nyakamba
Meghordott munkámmal s két vállban büszke erővel -
E forró nyárban körülem, mely kurtábbra dobja az árnyék
Kontúrjait s kifő-forr idejét gyorsabban mérve - serényen
Nekigyürkőzve s meg-megállva, szép izzadság koszorúval
Homlokomon - így megyek - kaptatok mind följebb az élet
Jákob lajtorjáján ama csillagpadlás nyugodalmas
Békessége felé, hol is jólesik majd a levégzett
S meghordott munka után a mély és isteni alvás…
Padlásra mennék csak, a csillag szalma aranyló
Csöndjébe, holott a megdúcolt mennyei boltnak
Irdatlan tetőzete őrzi az elpihenőt - nagy
Hálaadással szívemben - meg-megállva s nézdelve a szorgos
Munkát köröskörül, a meggyarapodó horizontnak
Domborait, mik kéken-zölden szegdelik egymást
Megnyiladozva s megtárulkozva, miként a
Szív rejtelmes redői a lassúdad ima szónak
Áhítatában - mind feljebb és feljebb lépve a ringó
Lajtorján - meghajlott nyakszirttel, kévéim súlya alatt is
Boldogan s mind jobban megmagasodva
Én magamban - egy fok a másik után - nyugodalmas
Örömérzéssel szívemben s a mosoly tréfacsináló
Kedvével ajkaimon - készen füttyszóval dicsérni a fáradt
Napmúlást, úgy mint a rózsa színekbe kipárló
Reggeli fényt, mely fölibe csobban tüzesedve -
Mind följebb hágva és mindjobban elmagasodva -
Tudván tudóan már, mit tudni kelletik - minden
Megbocsátással szépségesen, ügy de örökre reményben
Magamért is - az irgalom oldó mozdulatával
Dicsőségesen, bár megpeckelve a hordani terhes
Garmada súlya alatt - meg-megbuggyant buborékja
Magamnak, szálló sóhaj, imádság, ég felé görbült
Káromkodás néha, mit szalagként csavarint az
Ajkak lomha beszéde ringó karikákba - nyakamba
Meghordott munkámmal s két vállban büszke erővel -
E forró nyárban körülem, mely kurtábbra dobja az árnyék
Kontúrjait s kifő-forr idejét gyorsabban mérve - serényen
Nekigyürkőzve s meg-megállva, szép izzadság koszorúval
Homlokomon - így megyek - kaptatok mind följebb az élet
Jákob lajtorjáján ama csillagpadlás nyugodalmas
Békessége felé, hol is jólesik majd a levégzett
S meghordott munka után a mély és isteni alvás…
