Schöpflin Aladár: Posch Jenő
Schöpflin Aladár: Posch Jenő
A Zita-kórházban meghalt egy magyar tudós, csendesen, szerényen, majdnem észrevétlenül. Nem hagyott maga után senkit, csak öccse és néhány barátja állt a koporsójánál. Az örökség, ami maradt utána: két hatalmas könyv, amelyeket ugyan kevesen olvastak, egy halom értekezés és egy töredékben maradt munka, sok évi fáradozás most már hullott gyümölcse. Nem hivatkozhat arra, aki emlékezik róla, hogy nagy hatást tett volna kora embereire, sem arra, hogy nagy pozíciót szerzett a világban. Néhány filozófus szakembert leszámítva a többi emberek, ha egyáltalán tudomást szereztek róla, elhitték, hogy kitűnő filozófus és tovább nem törődtek vele. Ő azonban végezte a munkáját, becsülettel, szorgalommal, tehetséggel. Csak dolgozott, semmi mást nem csinált, semmi más életcélt nem konstruált magának. Délelőtt tanított a tavaszmező-utcai gimnáziumban, délután és este kutatta a filozófia kérdéseit, írta műveit. Pihenésül egy-két óra hosszáig Wagnert játszott a zongoráján, egy héten kétszer-háromszor barátainak válogatott kis körében tréfálkozott, elméskedett szerény vacsora és pohár bor mellett. Így telt el élete, az utóbbi években csak annyi változott, hogy mint tanár nyugdíjba ment, nem kellett többé tanítania, de viszont bekukkant ferencvárosi kis legénylakásába a magyar szellemi munkás szegődött kísérője, a nélkülözés.
Amit filozófiájáról, tudósi szelleméről tudok, azt vele folytatott beszélgetésekből tudom, jobban is érdekelt benne az ember, mint a tudós. Csodálatosan művelt, kitűnő ítéletű, éles elméjű ember volt, de ezen felül még több is: originális, tőről metszett egyéniség. Szokásaiban, életmódjában, társas körében konzervatív, észjárásában szabad szellem, a szó Auguste Comtei értelmében való szabadgondolkodó. A pozitívizmus híres francia hitvallója adott irányt gondolkodásának és filozófiai kutatásának, amelynek szelleme egészen a múlt századi racionalizmus értelmében való volt. Ami a lét nagy dolgairól való gondolatokban az érzésvilágból szűrődött bele, elsősorban minden misztikum s így a vallás is, számára nem volt a világon, – elintézte az egyszerű tagadással. De önálló, eredeti koponya volt, saját filozófiát alkotott magának s könyvei a magyar filozófiai irodalom legeredetibb könyvei közé tartoznak. Írói formájában a mostanában elhunyt német Fritz Mauthner állt hozzá a legközelebb, meg az egykor sokat emlegetett Eugen Dühring, akit azonban nem fajelmélete és antiszemitizmusa, hanem szabadgondolkodása miatt becsült sokra. Pompás stiliszta volt, az írása szikrázik, tele van allúziókkal, rendkívül gazdag asszociáció anyagot hordanak mondatai, a mondanivalója mindig világosan, adaequat teljességben alakul ki szavaiból. Írni, azt hiszem, ő tudott legjobban az összes magyar filozófusok között. Egész tudományos alakja a 70-es, 80-as évek típusából való, egy kis német professzori ízzel, amit külseje is fokozott. Németországban, egyszer együtt utaztunk kettesben, amint bementünk egy szállodába vagy vendéglőbe, portás, pincér azonnal Herr Professzornak szólította.
Egyszer jutott némi „közéleti” szerephez. Szolnoki tanár volt mikor az egyházpolitikai törvényeket szentesítették. Posch Jenő azonnal élt a bennük biztosított joggal és felekezet nélküli lett. Az akkori néppárti politikusok és lapok ebből nagy lármát csináltak, közben a szolnoki diákok a templomban valami illetlenséget követtek el, a lárma még nagyobb lett és az egyik képviselő interpellált is a parlamentben. Wlassics miniszter megvédte tanárát, nem is tehetett mást, hiszen a felekezetnélküliség jogát ő iktattatta a törvénykönyvbe, mindössze áthelyezte Poscht Szolnokról – Budapestre, ahova már rég vágyódott. Vagy 25 év múlva egy másik, sokkal csöndesebb affairet már másképp intéztek el. Ugyancsak egy néppárti képviselő panaszt tett az akkori kultuszminiszternél, hogy Posch a nyolcadik osztály filozófia-óráján Darwin-elméletet magyarázta. A képviselő interpellációval fenyegetőzött, a miniszter megijedt és intézkedett, hogy vegyék el Poschtól a filozófia-tanítást és bízzák a történelem tanárra.
Tudományos jelentőségét, a magyar filozófiai gondolkodásban elfoglalt helyét mások, hozzáértők lesznek hivatva megállapítani. A Nyugat néhány mélyen járó tanulmányáért tartozik neki hálával. Köztük az öngyilkosságról szóló akadémiai székfoglalójáért, amely tavaly jelent meg folyóiratunkban. Jómagam a sok évi jó barátság virágát teszem le szomorú szívvel sírjára.
