Tersánszki J. Jenő: Rozsnyai Kálmán, Cornélia Debrecenben
Tersánszki J. Jenő: Rozsnyai Kálmán, Cornélia Debrecenben
Nem hiszem, hogy ennek a kis könyvnek szerzője pályázott volna vele, első kézből kapott, közvetlen, bájos és értékes emlékek közreadásával.
A szerző kétségkívül nagyon is igyekezett ragaszkodni ebben a drámai formában a történeti hűséghez, már értve azt, ahogy nyílvánvalóan Prielle Cornéliától magától hallotta életének mozzanatait.
Szerencsére azonban ez nem eléggé sikerült a szerzőnek. Több sikerült.
Efféle dolgoknak rendszerint épp az a közös hibájuk ugyanis, hogy rendesen maga a főalak laposodik el bennük.
Prielle Cornélia azonban annyira nem holmi könyvdráma hősnője ezekben a jelenetekben, hogy szinte önkéntelen jut eszünkbe, ha bennük talán nem Prielle Cornélia és Petőfi és Jókai és hasonló, hogy úgy mondjam már nem is személyek, de fogalmak testesítődnek meg előttünk, – hát ezek a jelenetek akkor is elevenek, művésziek, emberiek, sőt, határozottan színpadra kívánkozók.
Eszembe jut egyik nagysikerű magyar regény, amelynek szerzője félreérthetetlenül Ady Endrét akarja megírni. S milyen kudarcot vall vele! Mennyire úgy látja, mint ahogy kis diákok, afféle romantikus mártás reflexeiben. Mennyire nem meri, vagy nem tudja emberinek látni. Holott hát a regény inkább belülről kifelé való érzékeltetés volna s így ezerszer több módot enged, igaz, hogy annál nagyobb erőpróbára is tesz, a megjelenítést illetőleg.
Nos, ebben a kis drámában is, talán szintén egyedül a Petőfi Sándor, az ember alakja, hagy valami kívánni valót. Nem tudom, mintha megszólalásai maradnának valahogy mögötte a többi alakéhoz képest. Nos hisz őt, valamivel nehezebb feladat is kihámozni a regényesség héjából. És itt még így is hamisítatlanul emberi és életteli.
Derű és mosoly és költészet ez a kis könyv. Semmiképp sem méltatlan, ahhoz az oly sok szemnek drága-volt archoz, amit címlapján visel. És úgy érzem, hálásak lehetünk a szerzőnek, hogy életre keltette őt a betűben is. Sőt mondom, meg vagyok győződve, hogy a hangoknak és mozdulatoknak adva át,
A színpadon ezek a képek – (éppenséggel valami évfordulón) – föltétlen vernék értékükkel az átlagos alkalmiságokat.
