Marconnay Tibor: Jelenés a hómezőn
Marconnay Tibor: Jelenés a hómezőn
Vágyó karod szerelmes rezzenése
mindig kisért, de most immár kisértő
illatot hintesz a szellő elébe
és remegtetve reszketek zenédtől.
mindig kisért, de most immár kisértő
illatot hintesz a szellő elébe
és remegtetve reszketek zenédtől.
Képémássá lendül vágyam reszketése
mezőn látlak mezőnek, messze útnak
s havas, dús, lilás, csipkés táj fehérje
fölött az én szivemben kebled duzzad.
mezőn látlak mezőnek, messze útnak
s havas, dús, lilás, csipkés táj fehérje
fölött az én szivemben kebled duzzad.
Gyegéd árnyas, gyöngyházszinü tájon
kebleidet izzón bimbózni látom
s drágamivű öved a büszke híd.
kebleidet izzón bimbózni látom
s drágamivű öved a büszke híd.
Te karcsú lábad a táj fehér álma
s nézek szemedbe, mennybe, kék virágba
s kárognak a fekete fürtjeid.
s nézek szemedbe, mennybe, kék virágba
s kárognak a fekete fürtjeid.
