Móricz Zsigmond: Alvó oroszlán • Epizód
Móricz Zsigmond: Alvó oroszlán •
Epizód
Epizód
Bartók Bélának
Szereplők:
Mátyás király
A favágó
A favágóné
A bródi bíró
Szapolyai Imre
Szegény emberek
Álom alakok:
Beatrice
Szilágyi Erzsébet
Szilágyi Mihály
Hunyady László
Szapolyai Imre
Cilley
Podjebrád
Katalin
A molnár lány
Korvin János
Harcoló tömeg
Történik Magyar Bródban, 1489.
A szín a favágó alacsony kunyhója, olyan parányi szoba, hogy a magas ember a süvegével eléri a mennyezetet. A szoba jobb felét egy nagy szabad tűzhely foglalja le, amelyre lépcsős padkán fel lehet menni s a tűzhöz ülni. Ez a tűzhely nem magas, inkább emelvény szerű s felette nagy ,vesszőből font lábon álló kémény. A szoba baloldalán kis asztal, durva szék, fatörzsből vágva, ott ül a favágóné s fon.
A favágóné igen fiatal, csaknem gyermek, fon, fél, feláll, a tűzhelyhez megy s rak rá, világos lesz a láng lobogásától. Kint alkonyat, az asszony az ablakot fatáblával betámasztja. Akkor belép a király, bebújik az alacsony ajtón, fázik, didereg. Fekete körköpenyben van, öreg ember, borostás arcú, meghajlott, fáradt, sápadt, megtört ember.
Az asszony: Visszanéz, meglátja az idegent s felsikolt.
Mátyás: No ne ijedj meg.
Az asszony: Sűrűn veti a keresztet, ijedten: Ki vagy!
Mátyás: Ember vagyok…nem kísértet…reszket, fázik. Hideg van kint…Már közel van Simon Juda…november…
Az asszony bámulva nézi. Felmászik a tűzhöz s odaül fesztelenül.
Mátyás: No gyere közelebb, látod, nincs lólábon…Éppen olyan szegény, fázós ember vagyok, mint te…Éhes…Mint apád…Hol az apád?…
Az asszony: Én már asszony vagyok.
Mátyás megnézi kis csodálkozással: Asszony?
Az asszony: Az.
Mátyás: Hát az urad, hol van.
Az asszony: Fát vág.
Mátyás: Favágó?
Az asszony: Az.
Mátyás: Két napja nem voltam fedél alatt.
Az asszony: A csatában voltál?
Mátyás hallgat: Én csak bujdosok már két napja a Kőnigsbergen…Jó a tűz…de fáj…Mint minden nagy öröm…szúr…Szúrja az ujjam bögyét…
Az asszony most jön közelebb: Mert rátartod…
Mátyás: Milyen ember az urad?
Az asszony: Buta.
Mátyás: Milyen?
Az asszony: Mint a többi ember, buta.
Mátyás: Miért buta.
Az asszony: Mert ha hazajön agyon fog ütni.
Mátyás: Mivel?
Az asszony: Hát a fejszéjével.
Mátyás: Majd agyonütöm én őt.
Az asszony: Mivel?
Mátyás: Egy szóval…Van nekem a süvegem alatt egy olyan szó, hogyha azt onnan kiveszem, az urad már holtra vált…Aztán miért ütne agyon az urad?
Az asszony: Mert nagyobb nálad. Meg fiatalabb. Erősebb.
Mátyás: Hát ha már nagyobb, agyonüt?
Az asszony: Hát a király is azért üti agyon Henrik herceget, mert nagyobb serege van.
Mátyás: Hát agyon ütötte? Nem ütötte agyon.
Az asszony: Majd agyonüti. A király mindig király marad.
Mátyás: Hallgat: Csakhogy a király már öreg ember. Nagy a botja de nem bírja emelni.
Az asszony: Van neked feleséged?
Mátyás: Van.
Az asszony: Gyereked is?
Mátyás hallgat: nem tudom…Van is meg nincs is…Az a baj…Fiatal feleség, puha gyermek, öreg gazda…
Az asszony: Fiatal feleséged van?
Mátyás: Igen, szép fiatal kövér.
Az asszony: Kövér?
Mátyás: Jó kövér.
Az asszony: Biztosan sokat fon, attól kövér, mindig ül.
Mátyás: Az igaz, sokat fon, sokat befon…
Az asszony: Haragszol rá?
Mátyás? Nem. Szerelmes vagyok bele.
Az asszony a fonáshoz fog: Hát nem feleséged?
Mátyás: Azért lehetek bele szerelmes.
Az asszony: Minek, hogyha már parancsolsz neki.
Mátyás: Csakhogy ez olasz asszony. Ez egy olyan asszony, hogy ez mindennap új szerelmet akar. Ezt mindennap meg kell hódítani.
Az asszony: Mi?
Mátyás: Mindennap újat, új, erős nagy harcot…új örömet…naponta…,minden órában…percben…
Az asszony: Kövér asszony.
Mátyás: Kövér…
Az asszony: Jó étvágya van.
Mátyás: Milyen étvágya van…Früstökre megeszi Hungáriát, ebédre Osztriát, vacsorára Bohömiát…
Az asszony: Mi az?
Mátyás: Három alma.
Az asszony: Még azt is sajnálod tőle…Minden férfi egyféle…
Mátyás: Nem sajnálom…csak majd ha én nem leszek, bele ne törjön a fogacskája…
Az asszony: Az almába?…Elébe tesz két almát, egy kosárból. Egyél…
Mátyás: Elveszi: Két alma, két piros alma…beleharap, jó szíved van te kicsiség…Ha király volnék, meg üzennék érte…Mondjad, mit kérnél érte, ha én király volnék.
Az asszony: Mit? Sokat…nevet egy szoknya alja földet…
Mátyás: Mit?
Az asszony: Annyi földet, akit a szoknyám kerületével be tudok teríteni.
Mátyás nevet: Hisz az még egy sírnak is kicsi.
Az asszony hallgat: Csakhogy én szétfosztanám ám a szoknyát pántlikára, tudod-e, akkor olyan nagy földet be tudnék keríteni!…
Mátyás: Nem vet. Gyere idébb:
Az asszony: Eszébe sincs: Ojjé, beleférne ez az egész ház, meg az udvar, meg a kert…
Mátyás: Hát ez nem a tiétek?
Az asszony: Itt minden a királyé…Nem is tudja milye van…Még ez az alma is az övé volt, amit neked adtam…A király földjén szedte az uram, ő hozta…
Mátyás eszi az almát: neked hozta. Te meg nekem adod. Minden asszony ezt csinálja…Követitek, kicigánykodjátok s másnak adjátok…
Az asszony: Mert ti nem adjátok oda.
Mátyás: De miért kéritek el? Mire gyűjtitek? Élet, halál, minden semmi, ha az asszony akarja…Nem ismer törvényt, nem ismer határt…S mikor megvan, minden kevés…Megunja, nem látja. Arra jó, hogy tovább ajándékozza…
Az asszony: De irigy vagy.
Mátyás: Én voltam a legbőkezűbb ember a föld hátán, de az asszony megtanított.
Az asszony: Savanyú vagy, mint a vadalma.
Mátyás: Édes voltam, mint az újbor, de az asszony megsavanyított.
Az asszony: Nahát annak is jó dolga lehet melletted.
Mátyás: Annak jó…Mert a férfi szomorúságából táplálkozik az asszony…
Az asszony: Miért?
Mátyás: Mert akkor érzi magát erősnek, ha az ember össze van törve…Hogy ő emeli fel…De ha az embernek virul az élet, akkor az asszony mindjárt civakodó…
Az asszony: Hát bizony, ha az uram hazajön s fáj az ujja, bekötöm…Ha nem fáj az ujja, megver…
Mátyás: Igaz, miért örülj annak, ha nem fáj az ujja?…De addig aztán nem is nyugszol, míg meg nem fájdul a szíve…Kergeted, ugye cigány, harcolni, medvével, farkassal, munkával, hogy össze legyen törve minden csontja…Akkor miért nem tudod bekötni, ha nem fáj? Miért nem nevetsz vele, mikor jókedve van?
Az asszony: Mert rajtam nevet.
Mátyás: Dehogy nevet rajtad. Neked nevet! A te kedvedért erős és dolgozik és örvend a sikernek.
Az asszony: Nekem nem örül, magának örül. Csak úgy repül kint a cimborákkal és én be vagyok zárva a házba s megöl az unalom.
Mátyás: Itt van neked a ház. Az uradé az erdő, a tied a ház.
Az asszony: Legyen az övé a ház, majd én megyek az erdőbe.
Mátyás: Mit csinálsz ott?
Az asszony: Ami jól esik.
Mátyás: Bolond beszéd. Tudsz fát kivágni? vadat agyonverni? tudsz parancsolni, birkózni, hadakat vezetni, ezer embert halálba dobni, csak azon gyötrődni marcangoló kínnal, hogy mit csinál otthon a házba rekesztett galamb, a puha arcú kövér olasz nőcske.
Az asszony: Tudsz te tyúkot ültetni?
Mátyás: Nem.
Az asszony: Akkor mit tudsz. Én se tudtam, huszonegy tojásba minden benne fulladt, csak négy pipi kelt ki.
Mátyás: Ránéz.
Az asszony: Miért kell nekem ezt tudni?
Mátyás: Én férfiúnak lettem és te nőnek.
Az asszony: Igen, de te szabad embernek és én bezártnak.
Mátyás: Elég…Velem ne pörölj…Fáradt vagyok, szomorú és…
Az asszony: Jobb is, itt az uram.
A favágó: Erős, óriás fiatalember belép, s fejszéjét válláról leteszi s maga elé állítja. Görnyedten bújuk be s esetlen, nehézkes medve módra mozog.
Az asszony: Megáll s mint egy kis madár, odarepül hozzá.
A favágó: Ölébe veszi s mutatja az ujját neki!
Az asszony: Fáj-e még?
A favágó: Fáj.
Az asszony: Akkor újra bekötöm. Beköti a fájós ujjat s ott marad ülve az ura karján.
A favágó: No asszony, hát a szegény király elvesztette a csatát…Tele van a világ a futókkal. Csak ide ne kerüljön egy, mert agyonverem.
Az asszony: Ó dehogy is vered! Átöleli az urának az arcát s int Mátyásnak, hogy hátrafelé meneküljön el.
Mátyás: Nem mozdul: Henrik herceg győzött?
A favágó: Megfordul: Ki ez?
Az asszony: Egy szegény öreg ember, fáradt s kövér felesége van neki.
Az ember farkasszemet néz Mátyással: Felhúzták a várba a hidat. Ide hiába jön.
Mátyás: Hát a vár megmaradt a király hűségén?
A favágó: Mi van vacsorára?
Az asszony: Ugyan ne legyél már olyan éhez. Borsó.
A favágó: királypárti vagy Henrik párti.
Mátyás: Ha két pénzt elébed tesznek, egy aranyat, meg egy ezüstöt, melyiket választod.
A favágó: Jól van ülj le. Rakj még borsót asszony, hadd jusson a kopasznak is.
Mátyás: Inkább fáradt vagyok kedvesem, két éjszaka nem aludtam, Ásít, állva leragad a szemem.
Az embert: Hát vess ágyat neki asszony, mert eldől…
Mátyás: Meggyújt egy gyertyát s az asztalra ragasztja: Még én olvasni akarok látod…imádkozni ebből a breviárból…Papírokat rak ki a zsebéből.…
Az asszony: Az urához: hallod-e gyere ki a konyhába, ott is megeheted azt a kis borsót…
Az ember csendesen: Bizony hallod, e pap lehet…kimennek.
Mátyás: Az asztal mellett ül és térképet terít ki: ez itt Ollmütz…Hradisch…akkor most itt vagyok…ez itt a Königsberg…Ásít…Hol van Szapolyai?…Nézi a képet soká a papír után babrál álmosan, távolról a hegyi kürt szava, kicsit felfigyel…Pásztorok…az esti hegyi kűrt…Igen távol, szép elhangzó kürt szó…A gyertya titokzatos fényt vet s ő leejti a fejét, elalszik. Amint elalszik hirtelen dörgő zene. Különös, fantasztikus szertelen zene. Dörgő csatazaj, kürtök, dobok, tömege éljenzés, a csatazaj motívum rögtön átváltozik menyegzői víg muzsikává, a gyertya kísértetiesen lobog s a hátsó fal eltűnik a különös kísérteti fényben tömeg kavarog egy pillanatig, ujjongva kiáltja.
Tömeg: Vivát, vivát, evviva!…
Szapolyai: A királyhoz lép, mint álomkép.
Mátyás: Mozdulatlanul alszik, lehunyt szemmel nézi a jelenést: itt vagy Szapolyai?
Szapolyai: itt az olasz leány! király, király! felség! Mátyás király itt az olasz leány!
Mátyás alszik: Szép?
Szapolyai: Mint a mesebeli királylány, vivát, vivát.
Elrohan s feltűnik a királyné, szőke kövér Tiziáni nő…Kendőt lobogtat s mosolyogva lassan el.
Mátyás: És én csúf görbe kis konok…Bátyám, bátyám…Háttérben megjelenik Hunyadi László, magas szőke, hosszú hajú, ideális szép fiatal férfi. László, László…engem vigyetek el, két bakó megragadja Lászlót s elviszik. Haja mint a sárga arany, nemes vonásai…Engem vigyetek el…gaz Cilley bosszút állsz…
Megjelenik Cilley zöld fényben s kajánul nevet a László elhurcoltatásán.
Folytonos zene, mely az álom zűrzavaros képeivel vele száguld.
Katalin sorvadásos volt, nem akarom.
Podjebrád megjelenik s vékony sápadt ellenséges leányát hozza.
Addig trónra nem kerülsz? no jó, csak trónusra kerüljek, csak trónusra kerüljek, mind reszkessetek, mert minden bosszút…felsikolt, Csönd, hirtelen iszony, rémület, csatadörgés.
Elveszett, elveszett a csata, iszonyú lópaták tapossák a tetememet… Beatrice…
Beatrice megjelenik ugyanúgy, mint az előbb. Kendőt lenget a jobbról vissza, balra, mosolyogva el. Az ember s az asszony kinyitják az ajtót s belesnek, zene elhallgat. Mátyás ott ül szemben az ajtóval s köpenye szétnyitva, alatta fényes királyi ruha.
Az asszony: Alszik.
Az ember: De nagyon nyughatatlanul…Hé…Nézd csak ruháját mutatja. Nagy úr lehet ez…
Az asszony keresztet vet: jaj mégis a sátán…
Mátyás felriad, kardja után kapkod, de kardja nincs: Ki vagy, mit akartok!
Az ember: hallod-e, feküdj le uram rendesen. Ez a bivaly asszony az oka…miért nem vetsz ágyat a vendégnek rendesen he!…A Mátyás vállára teszi a kezét: Fáradt vagy?
Mátyás: Felriad: meg ne illess…Feláll.
Az ember ijedten visszahuzódik.
Mátyás: Ember… a házad ez estén királyi hajlék lett. Tudd meg urad s királyod van jelennen…
Az ember: Ijedten mellére teszi kezét, mélyen hajlik s hátrább lép, az asszony is.
Mátyás: Ki a község főbírája.
Az ember: Hans a cserzővarga.
Mátyás: Eredj hozzá, mondd neki, rögtön jöjjön…Hivatja a király.
Az ember: Jól van megyek. Félve, lassan visszahúzódik, az asszonyt is kézen viszi, vonja ki, elmennek.
Mátyás: Sóhajt, s újra az iratokba merül. Lekönyököl: És ím, a csata elveszett…Nem újság…Elveszett csatát láttunk már sokat…semmi sem veszett el, míg a király él…Ásít, hirtelen hátra esik a fej s a szája is kinyílik s már alszik.
Abban a pillanatban újra felharsan a kezdő zene, csata mennydörgés, vad zsivaj, Mátyás vonaglik és hörög a lidérc álomtól.
Katonák a háttérben fantasztikus gomolyban kiáltják: Él a király!
Ujjongás, a Beatricet üdvözlő nászmuzsika. Mátyás: Ó…
Beatrice megjelenik nagy hassal, kendőt lenget.
Mátyás: Gyermekem lesz…Fiam…
Beatrice sikolt, össze esik s eltűnik.
Mátyás nyöszörög: Elhullott a megsem született mag…óoooo…Hörög.
Gyászmuzsika, mely lassan szelíd zenévé, patak morajlássá változik, malomzúgás és vízcsobogás, erdei zsivaj, madarak , szél suhogás…Feltűnik a malom, hajnal fényben pirosan. A molnárleány s kis fiú aki dalolja:
Mátyást mostan választotta…
Mind az ország királyságra…
Mert az Isten adta nékünk
Mennyországból, oltalmunkra…
Fiam…Kicsi fiam eggyem…kitárja felé a karját, s malom szétrobban s mint lángcsóva repül el, a gyermek hozzá fut, de keze érintésére elmúlik, csata zsivaj zúdul fel, szörnyű csattogás, ő görcsösen szorítja a láthatatlan gyermeket, Szilágyi Erzsébet megjelenik ülve, hosszú gyászfátyollal, komoran, kegyetlen római arcél engesztelhetetlen gyűlölet…
Mindennek te vagy az oka…anyám…
Szilágyi Erzsébet szívszaggató hangon: Fiam…átkozóan, Elraboltak tőlem…
Mátyás: Anyám!…jajveszékel.
Szilágyi Erzsébet: Soha más asszonynak, soha nem engedlek más asszony zsoldjába, mit műveltek az én jó fiammal ti cédák, ti cédák!…
Korbácsot emel s tűzfény, kiált: Fiam László, bátyám Mihály…
Megjelenik Hunyadi László és Szilágyi Mihály zordon s fenyegetve.
Mátyás: Tömlöcre velük, Porkoláb!…meg kell őrülni itt, csatába, csatába!…Inkább a halál angyala, mint az anyai szeretet!…
Újra a mennydörgő zene.
Beatrice…Beatrice…
Beatrice megjelenik és kendőt lenget, fehér. Menyegzői zene, hirtelen Beatrice vörös fényben szétbomló ruhában bachanálikus táncra perdül, Mátyás vívódik s kínjában fetreng, a zene vér korbácsoló ujjongás, fájdalmas nyomor.
Mátyás: Leesik a székről s felébred, ül. Szemét vájja: Szörnyű éjszaka…Ez szörnyű éjszaka…Feláll, remeg, csók után liheg…vonyít. hééé…
Az asszony: ijedten bejön.
Mátyás: Alszol-e?…Nem jött még meg urad?
Az asszony: Csak most ment el…
Mátyás: Most?…Nekem úgy rémlik, azóta hét szörnyű esztendőt aludtam át…Maradj itt…Asszony, adj egy csókot, meg kell váltani magam földi csókkal a rémek szörnyű ölelésétől…Ez egy megigézett tanya…a te szépséged, kicsiség, betölti ennek minden zugát…Mit akarsz?…szoknyát s egy szoknya alja földet?…meglesz szívem, kicsim, de add az árát…ingyen soha…sem nekem, sem neked nem ér ígyen semmit és…asszony vagy, van tudományod, a csók…mesterséged, ez egy portékád vagyon…evvel keresed kenyered, áruld…jaja a házasságnak, mikor nem kell az áru, vége mindennek…tovább nem asszony, tovább nem férj…veszekedő fenevadak összezárva, verekedő kométák…dögvész rátok, a szerelem addig tart, míg reggeltől estig, és estétől reggelig egy kéjes lázban, gyönyörben úszni a test…míg semmi más nincs, csak dagadó mellek, kövér farok, lihegő száj, csók után liheg…te kellesz, fiatal vagy, ilyen gyereket akarok, beoltani akarom e szájat, e szemet, a drága kis homlokot, építs a királynak szállást, támassz magot a királyi vérnek…hosszan csókolja, aztán eltaszítja, ingerült csönd, az asszony pisszeg.
Az ember: Jön, látja, hogy itt valami van, zavarba jön s nem tudja mit tegyen, gyanakodjon, vagy ne.
Mátyás: A bíró!…
Az ember hallgat, aztán vad kárörömmel: Nem jön…Röhög…Éppen a bőrt rakta be éjszakára cserzőkádba…Röhögött, hogy énnálam a király?…
Mátyás: Eredj vissza, mond meg, hogy itt legyen!…ordít. Rögtön itt legyen, vagy a fejével játszik…oroszlán tekintettel néz, hátracsapott hosszú, őszes, agyagságra hajával…Egy perc és itt legyen, parancsol a király…
Az ember: Ijedten szemléli a végig kinyílt köpeny alól kivillanó aranydísz ruhát. Igen…felséges úr…király…de ez is…felséged engedelmével…velem jön a beste ringyó is…
Az asszonyt kissé nyersen lódítja előre s óvakodva el.
Mátyás: Aah!…sóhajt, leül s már alszik, úgy ahogy leült, előre esett testtel.
Valami igen halk s igen finom zene, néha gerlice turbékolás villódzik benne, a szerelmes férj hízelgő odaadása az asszony felé.
Mátyás: Hirtelen felnyög.
A zene kemény, nyers. Beatrice megjelenik s szigorúan néz, gőgösen, hidegen.
Mátyás: Oroszlán voltam mindenek felett…csak előtted kutya…csak az ebet szereted bennem, a hízelgő engedelmeskedő, farkcsóváló ölebet…Egész világ reszket a barbár szem előtt, de te kitöröd a gerincemet…felüvölt: Nevemet nem hagyom, tervem, akaratom…Menj sárlani…ha az kell csak, van elég leventém…magyar, olasz…olasz…menj az olaszaiddal, fajtám gyűlölöd, hitvány, ripők, délceg bitang magyar fajom…Korvin
Korvin János megjelenik, szelíd, jó ifjú, barna hosszú haja vállán, könyv a kezében, szelíden, ártatlanul.
János, fiam…anyád…szeretőd…neked adom…
Beatrice kacéran néz Korvinra s eltűnnek.
Ez sem az enyém…Minden darabokra hull…Minek volt ez…vér, vér, füst…ágyuk…lópaták…darabokra széthull a birodalom…por szállja meg az én művemet…De a barbár erő emléke veled kísér magyar…míg neved fennmarad…Jön a Kelet és jön a Kelet…felkelő nap kél dühödt vérben s az igazságot széttiporja bősz sarka alatt, meztelen s lóra, Attila…kardját ide…semmit: a felhőt szegdelem, a tenger, tenger, a végtelen vizek…világok hullanak s pora porozza be…szakadjon ki a méh fia…Az Úr!…az Úr…Adj kardot uram, hogy megvívjak veled…az emberi sors ennyi:
A zene az összes fokozatokat végig tombolja s a szó csak a zene frázisokat ékeli.
Villámcsapás, dörgés…
Haláltalan vagyok, villámod kezemben, visszasújtok rád…kis torz…konok vas…vas…Rádűlök, mint lovam nyakára s most majd én uralkodom veled…
Szemét felnyitja, a zene megszűnt, s abban a mozdulatban maradt, dúlt arccal, s nyitott szemmel egyedül az üres szobában. Feláll. Balkézzel a hajába túr, jobbjában még mindig a láthatatlan kardot szorongatja.
Észreveszi, hogy keze üres, magára eszmél. Egyet lép, tovább. Távol huszár trombita.
Mátyás: A katonáim…megörül.
Az ember besiet: Felséges király, itt jön.
A főbíró: Belép, pohos szennyes nagy darab tímár, vállán kis barna kerek köpeny, különben szennyes ingében, felgyűrt karokkal, mocskos fekete vörös nagy kezekkel: Hadd lám azt a hetvenkedő fickót, aki. De meglátja Mátyást s ámbár nem ismeri, megrémül annak fejedelmi megjelenésétől.
Az asszony: Király…ez a király…
Parasztok az ajtóban letérdelnek.
A főbíró is fél térdre ereszkedik.
Mátyás homlokát simítja, aztán ingerülten, hirtelen: Így kell-e egy főbírónak megjelenni a király színe előtt…Mi a mesterséged?
A főbíró: Bőrcserző tímár felség…
Mátyás: Parancsoljuk királyi szónkkal, hogy többet Bród városában cserzővargát bírónak választani nem szabad…
Mind: Még mélyebbre hajolnak.
Szapolyai megjelenik az ajtóban: Felség!
Mátyás: János apám…
Szapolyai: Felség, Henrik herceg visszahúzódott, pora sincs…
Mátyás: Hiszen győzött.
Szapolyai: Győzött felség, de győzedelmét arra használta, hogy irháját mentse…ilyen győzelem, a porszem győzelme a királyon…Mintha az istennel harcolna a földi ember s a villámot akarná kivenni az Úr kezéből…Felség, a te hatalmad győzhetetlen: a győző Henrik követei békét kérni megjelentek.
Mátyás: Fejét lassan lehajtja s homlokát szorítja, erőlteti agyát, mire kell most emlékeznie…Nagy víz…tengereket láttam…álmomban az imént.
Mind: Zúgás: nem jót jelent.
Mátyás: János apám, ezt a házat úgy szemléld…itt a király megviaskodott…az istennek s önmagának lelkével…Baljós jelek csapkodtak…szörnyű volt…Hogy van a királyné?
Szapolyai: Várja felségedet a várban.
Mátyás: Gyerünk hozzá…s ezt a kis házat királyi hatalmunk óvja…Emlékezzetek rá: itt alszik a király…Írjatok privilégium levelet róla, hogy ez a ház örökös örökre szabad legyen Bród városában, s hozzá udvar, telek…amennyit egy szoknya kerülete befed…Bontsatok szálára egy arany rokolyát s mérjétek meg a földet…És adatik e hely örök időkre elidegeníthetetlenül tisztes házi gazdámnak a favágónak s eszes asszonyának feleségének…két almáért, az kit éhünk oltására ennünk adott volt…Szapolyai felé. Hosszú időt nem jövendölök magunknak, dolgainknak végére nézzünk, ha Henrik békét kér, megadatik…János apám: ha Isten is úgy rendeli, fiamnak tudora légy…
A király lassan elmegy, mindenki földre ború.
Kint trombitaszó az éjszakában s éljen a király
– Függöny –
