Komjáthy Aladár: Öreg harcos távozása
Komjáthy Aladár: Öreg harcos távozása
Bűneim szívembe vágnak
de örök harmóniáknak
vagyok én mégis a rabja,
lelkemen ezernyi árnyék,
ugyan még mire is várnék,
bús kedvem miért marasztja
Isten e világi tájon?
szabadságlevelem nálam,
kenyeres tarisznyám rajtam,
istenhez hanyatló árnyék
továbbad mire is várnék,
hajnalkor elmegyek halkan.
de örök harmóniáknak
vagyok én mégis a rabja,
lelkemen ezernyi árnyék,
ugyan még mire is várnék,
bús kedvem miért marasztja
Isten e világi tájon?
szabadságlevelem nálam,
kenyeres tarisznyám rajtam,
istenhez hanyatló árnyék
továbbad mire is várnék,
hajnalkor elmegyek halkan.
Mikor nap kél a mezőben
ledobom katona övem,
mellé fektetem puskámat,
sapkámat vízbe hajítom,
átkelek én ama hídon,
amely ott napfényből támad.
ledobom katona övem,
mellé fektetem puskámat,
sapkámat vízbe hajítom,
átkelek én ama hídon,
amely ott napfényből támad.
Int majd utánam az erdő,
sír a partok közt kesergő
folyó ezüstös jajokkal,
de én haj! már messze járok
arra, hol azúrvilágok
várnak rám titkos dalokkal.
sír a partok közt kesergő
folyó ezüstös jajokkal,
de én haj! már messze járok
arra, hol azúrvilágok
várnak rám titkos dalokkal.
Szolgáltam én itt lent híven,
elfáradt lelkem, a szívem,
minek bolyonganék árván,
vár az Úr virágoskertje,
testemnek kimérve telke,
virágos temető vár rám.
Virággá lenni: boldogság,
földön szenvedni: rút fogság,
Úristen ültess el engem,
fejemet öledbe hajtom,
szolgálásodat óhajtom
egy-igaz, nagy szerelemben.
elfáradt lelkem, a szívem,
minek bolyonganék árván,
vár az Úr virágoskertje,
testemnek kimérve telke,
virágos temető vár rám.
Virággá lenni: boldogság,
földön szenvedni: rút fogság,
Úristen ültess el engem,
fejemet öledbe hajtom,
szolgálásodat óhajtom
egy-igaz, nagy szerelemben.
