Béky Zoltán: Az örök romlás szonettje
Társad Isten volt és a holt magány,
Míg ezer évek sárga hajnalán
Láttad életre züllni a világot.
Babylon és a régi Róma rom,
Te mégis álltál, halk virágszirom
És csengő érc és győzhetetlen márvány.
De szívem a tűzet üzente Hozzád
S a villanó vihart a hült napon:
Mozdult a mozdulatlan és vakon
Zuhant az alfától az omegáig.