Fenyő Miksa: Elmúlt hetekből• Kölcsön és belpolitika. – Cholnoky Viktor. – A zenei Greguss-jutalom.
Fenyő Miksa: Elmúlt hetekből•
Kölcsön és belpolitika. – Cholnoky Viktor. – A zenei Greguss-jutalom.
Kölcsön és belpolitika. – Cholnoky Viktor. – A zenei Greguss-jutalom.
Bethlen Istvánnak, mikor Párizsba indult, a kölcsön pajzsát azzal nyújtották át: vagy ezzel vagy ezen. S Bethlen István a pajzsot hazahozta. El kell ismernünk, hogy különb dolgot művelt, mint bárki más, aki előtte hasonló ügyben Nyugaton járt. Mert könnyű volt Ausztriának, mikor talpra állítását az egész világ akarta. Anglia akarta, mert Angliában dogma, hogy Európa helyreállítása jelenti az angol kereskedelem újraéledését, akarta, mert végre egy nagyszerű kultúrtény révén így komoly prestigehöz juttathatta a Népek Szövetségét, Amerika akarta, mert meghatotta a propaganda, melynek címsorában olyan fogalmak álltak mint Mozart, Beethoven, a bécsi egyetem orvosi fakultása stb., Franciaország akarta, mert ez volt az ára a csatlakozásról való lemondásnak, a kisentente akarta, mert Benes ilymód dokumentálhatta egész Európa előtt, hogy ahol komoly kultúrcselekedetről van szó, ott Csehország, Szerbia, Románia az első sorban áll. Mindenki szükségesnek magától értetődőnek tartotta, s az osztrák kölcsön megvalósult, Ausztria talpra állt. De a mi esetünkben, senki sem akarta igazán s Bethlen István úgyszólván az egész világ ellen csinálta meg. Amerika a legkisebb érdeklődést sem mutatta ügyünk iránt, a kisentente államai teljes erővel ellene dolgoztak, Franciaország hűségesen kitartott vazallus államainak intrikái mellett, a semleges államok mindössze jóindulatú szemlélői voltak kínlódásunknak, egyedül Itáliának barátsága s Anglia igazán tevékeny jóindulata vonult fel mellettünk. Hogy ilyen körülmények között Bethlen István el tudta érni, hogy a zálogjogokat feloldották, hogy az angol pénzvilág trezorjai feltárultak előttünk, ebben lehetetlen fel nem ismernünk az államférfi magas rangú művészetét. Aminthogy kétségtelen, hogy a külföldi diplomácia legjobbjai valóban államférfinak is értékelték Bethlen Istvánt.
De hát senki sem próféta hazájában: Bethlen István legyűrhette Benes, meg Titulescu, meg Nincic urakat – mert ki merné tagadni, hogy a kölcsön megszavazása komoly diplomáciai győzelem volt a kisentente fölött s az évi tízmilliós jóvátétel csak flastrom a vereségükre! – itthon egyik vereség éri a másik után. Az ébredő magyarok egyesületével, a 101-es bizottsággal, az alföldi brigáddal nem tud megküzdeni s a híres gránátdobó Bölönyi Miklósok keményebb ellenfelek, mint a kikkel Bethlen István a párizsi porondon megbirkózott. Ma már kétségtelen, hogy nem bír velük. Hogy undorral, megvetéssel fordul el gaztetteiktől ezt külön aláhúzni direkt sértés volna Bethlen Istvánra, azonban, hogy két héttel azután, hogy a budapesti bombamerénylők sorozatos gazságait leleplezték, ugyanaz a titkos s mindenki előtt ismert társaság olyan galádságot merészel, mint a csongrádi merénylet, ennek csak egy magyarázata lehet, a végrehajtó hatalom nincs Bethlen István kezében. Bizonyos: történik valami a színfalak mögött, amiről mi jámbor újságolvasó és adófizető polgárok semmit sem tudunk, néha hallucinációs estéken szinte hallani véljük kemény és elszánt küzdelemnek fegyverzörgését… annyit azonban a csongrádi eseményekből, még ha el is fogták, még ha bíró kezére is adják a merénylőket, bízvást megállapíthatunk, hogy ebben a küzdelemben Bethlen István alul maradt.
S ha alulmaradt eddig, akkor a közel jövő nem sok jót ígér nekünk. Mert minden, aminek a közel jövőben a kölcsönnel kapcsolatban történnie kell, csak gyengíti Bethlen István pozícióját. Mert a korona stabilizációja átmenetileg csak súlyosbítja a gazdasági helyzetet, élesebbé teszi a szociális problémákat, keményebben állítja egymással szembe az osztályérdekeket. S ugyanakkor, mikor e tünetek jelentkeznek, Bethlen Istvánnak belső kölcsönt kell rákényszerítenie az országra, adókat kell emelnie, a kivitel felszabadítása révén drágítania… egyszóval olyan helyzetet teremtenie, mely a betyár-demagógia számára prédául előkészíti a magyar talajt.
Abban a küzdelemben, melyet Bethlen István a színfalak mögött folytat, – nyilván konok kitartással, s ritka eszességgel – úgy látszik alulmaradt. S most két lehetőség áll előtte: vagy levonni ebből a következtetést s keményebböklű embernek engedni át a küzdelmet. (Bizonnyal akad ilyen.) Vagy pedig az új és végső küzdelemhez – azok mellett a kvalitások mellett, melyekkel kétségen kívül ékes – az őszinteség fegyverzetében állni ki.
*
Egy csomó papírszeletre akadtam íróasztalom fiókjában, Cholnoky Viktor jegyezgette fel ezekre ötleteit, megjegyzéseit, tréfáit, novella terveit. Ide másolok néhányat: „Valahányszor H. J. novelláit olvasom, mindig eszembejut, hogy a magyar irodalom halotti beszéddel kezdődik.” – „Semmiféle csődületben nem szeretek ott lenni, de szavamat rá, hogy ott leszek azon a csődületen, amely arra sereglik össze, hogy Ady Endre fogja szavalni az „Akasszátok fel a királyokat”. Amint Ady Endre ezt elhiszi és elszavalja, akkor tüstént hiszek az általános választói jogban.” – „X. Y. erre olyan ostoba képet csinált, mint amilyent csinálna például a gólya, ha megmondanák neki, hogy nem ő hozza a gyerekeket.” – „Olyan végtelenül groteszk, torz, lehetetlen helyzet, mintha a gyöngykagyló, vagy a hermelin kilencet kölykezne.” – „Rajtam? Rajtam a keserűvíz, meg a szódabikarbóna szokott segíteni. Az Isten még sohasem segített.” – „Két század bakával el lehetett volna söpörni az egész lovagkort.” – „Ehrlich G. G. a VII. kerületben, vagyis a VII. kerület salvarsanja. Ehrlich–Hete.” – „Csak a gazemberek nem változtatják meg a meggyőződésüket.” – „A zsidó csak egyetlen egy esetben fizet rá az üzletre. Akkor, amikor keresztényt vesz.” – „És akkor Szobiecky felszabadította Bécset. Hogy a fene egye meg, muszáj volt neki akkor éppen arra járni?” – „A mai nevelésnek egyik legundokabb bűne, hogy a gyermeket arra kényszeríti, hogy a saját származásáról a legpiszkosabb forrásokból tudja meg az igazságot.” – „X. azon töprenkedett, hogy mit csináljon a fiából: egyetemi tanárt-e vagy pedig kalapos inast.” – „A kutya halad, a karaván ugat.” – „Annál, hogy a huszadik században még emberevők is vannak, sokkal rettenetesebb és gyászosabb jelenség az, hogy vannak olyan emberek is még mindig, akik éhen halnak és az utcán roskadnak össze de végső kikoplaltságtól.” – Gondolom, Cholnoky Viktor összegyűjtött munkái még mindig nem jelentek meg. Pedig érdemes volna törődni kiadásukkal.
*
A Kisfaludy-társaság a zenei Greguss-jutalmat Szendy Árpád egy zenekari művének ítélte oda, ily módon hódolván e derék művész s még különb pedagógus emlékének. Ehhez nincs mit hozzászólnunk, elvégre, ha a Kisfaludy-társaságnak ezt az ítéletét azokhoz mérjük, melyeket irodalmi kérdésekben szokott hozni, akkor határozottan azt kell megállapítanunk, hogy a zenei téren mégis csak szerencsésebb volt. Zenéhez ért, ha irodalomhoz nem is.
Csak éppen ahhoz a Kisfaludy-társaság szellemébe ügyesen beilleszkedett bírálathoz akarunk néhány megjegyzést fűzni, mellyel a referens Pap Viktor a maga ítéletét megindokolta. Dohnányi műve „A vajda tornya” nem kaphatta a pályadíjat, noha a „legművészibb magyar” partitúra, és pedig azért nem, mert német szövegírók írták szövegét, kik nem ismerték Kőműves Kelemenné című székely népballadát. Meg aztán más okból is, de ezt már szószerint kell idéznem: „A szövegkönyvnek még egy fogyatkozása van. A szereplők mind székelyek. Derék hősök, áldozatkész hazafiak, rettenhetetlen harcosok, szülő és hitvestisztelők. Az egyetlen szereplő, aki fondorkodó, ármányos, szószegő, az életéhez kötött derék embereket elveszejti, akit bűneiért a saját férje felháborodásában megöl: Emelka – magyar nő! Nemzeti érzésünket méltán bánthatja ez a – mondjuk – meggondolatlanság.” Szóról-szóra így jelenti nekünk a társaság, nem tévedtem, sajnos, kétszer is elolvastam. Hát hiszen mi sokat megértünk, mi megértjük, ha azok a keserű tapasztalatok, melyeket referens a Károlyi forradalom idején s azelőtt és azóta tett, hogy ezek keserűvé, idegen fajták iránt keményen ítélkezővé tették, de talán az exkluzívságot, fajunknak védelmét mégsem kell odáig vinni, hogy a székelyt is idegen fajnak bélyegezzük és sértésnek, enyhén szólva „meggondolatlanság”-nak minősítsük, mert íme Dohnányi megtűri, hogy a felmagasztalt székelyekkel szemben az egyetlen magyar, Emelka, mint valami komisz bestia állíttassék be. Dohnányi mentségére legyen szabad felhoznunk, hogy mikor ez a szövegkönyv készült, akkor még Erdély a miénk volt s magyar és székely között nem sok különbséget tudtunk. Hogy pedig azóta Románia elrabolta Erdélyt, erről a székelyek éppen nem tehetnek és én például egészen jól kibékülök e gondolattal, hogy annyi derék kiváló székely mellett ez az Emelka egy komisz bestia. Én kibékülök.
„Amint már rámutattunk, az operazene a szövegétől el nem választható” hirdeti a Kisfaludy-társaság, tehát a szöveg fogyatékossága beárnyékolja Dohnányi tökéletes zenéjét, tehát a zenéje nem tökéletes, tehát nem kapja meg a díjat. A Fidelio szövege nem árnyékolta be Beethoven remekét, Schikaneder sületlenségei nem vontak le Mozart értékéből (igaz, hogy az akkori Kisfaludystáknak sikerült egyéb napfoltokat találni Beethovenben is, Mozartban is), de „a zeneesztétika mai álláspontja” mást ír elő. S a Kisfaludy-társaság, ahelyett hogy azt mondaná, hogy a fene egye meg a zeneesztétikát, inkább Dohnányit reformálja meg, fülbe húzatnak vele s Bartók Bélával is. Akiről megállapítják, hogy európai magaslat, hogy aztán szó nélkül ott felejtsék a magaslaton. Lorsque les Americains font des grandes manifestitations pour celébrer „les musiciens les plus représentatifs du génie monderne”, qui choisissent-ils? Béla Bartók, Manuel de Falla, Malipiero et Stravinsky, olvasom egy francia lapban.
A jelentésnek Bartók Béláról szóló része nem került elém s azért nem is mondhatok tárgyilagos kritikát. Állítólag itt is a szövegkönyv, amelyben ugyan mindenki derék, a mesefa tövéről metszett magyar ember, idevalósi magyar s nem székely, de itt megint a szerzővel van baj, a szerző: Emelka. A szerző Balázs Béla, ami enyhén szólva meggondolatlanság. S minthogy „a zeneesztétika mai álláspontja szerint az opera mint műfaj, annyira egységes, hogy alkotóelemek esetleges hiányosságai az egészre árnyakat vetnek”. – (Ügyes mondat. Ad usum delphini. A Kisfaludy-társaság használatára.) – Balázs Béla árnyat vet Bartók tökéletes zenéjére, tehát a zenéje nem tökéletes, tehát nem kapja meg a díjat. De azért – ismételjük – az egész zenei jutalomdolog mégis különbül sikerült, mint ahogy irodalmi díjak odaítélésénél történni szokott.
