Peterdi István: Hasonlat a tóról és szoborról
Peterdi István: Hasonlat a tóról és szoborról
Olyan vagy mint az alvó tó.
Az én hajam fehérlik és te fiatal vagy,
Eszembe jut, hogy mennyi gondolat, vágy, szégyenlősség és finnyásság volt bennem
S az életem eltelt belé, a várakozásba, majd
Egyszerre lefoszlik rólam a habozás, a sok hiábavaló tekintet
És két marokkal szedem a rózsát, könyörtelenül az élet teljét.
Mit szedjek? Az élet képe megváltozott.
Elhullt a barát, akinek gondolatai közt ragyogott képem
Elhervadt a nő, aki dőre vágyaimnak lett volna titkos jutalma
Eltörpült a cél, melyet a fiatalság ármányos ködén át elérni becsesnek látszott.
Olyan vagy, mint az alvó tó.
Benne ki tudja milyen szenvedély háborog.
Az örökifjú nyugtalanság nyűgöző takarója gyönyörű alakod,
Nézem és aggódom: szabadjára vajon ereszted-e
Vagy megtévesztő, hideg, önmagát szórakoztató gőggel teljes:
Várod, az idő, az idő hoz gyönyörű feledkezést?
Szépséges fiatalság, ma már minden
Szeretetem és alázatom a tied az időnek látszólag változatos forgatagában
Nagy: hogy fiatalságot végy és fiatalság vegyen
És a mi kivűled van, magány és utánad való hasztalan vágyakozás csak
Szép alvó tó, szép fehér szobor
Leülök im partodhoz, lábaidhoz
És mint az ébren alvó a míg a magam volt-dús és elapadt fiatalságát vigyázom
Lesem: a tied vajjon felvirul-e
Kincsed nem marad-e meddő! békeséget ad-e, szerez-e,
Múltán marad-e példa, mely a jövő fiataloknak világít?
Az én hajam fehérlik és te fiatal vagy,
Eszembe jut, hogy mennyi gondolat, vágy, szégyenlősség és finnyásság volt bennem
S az életem eltelt belé, a várakozásba, majd
Egyszerre lefoszlik rólam a habozás, a sok hiábavaló tekintet
És két marokkal szedem a rózsát, könyörtelenül az élet teljét.
Mit szedjek? Az élet képe megváltozott.
Elhullt a barát, akinek gondolatai közt ragyogott képem
Elhervadt a nő, aki dőre vágyaimnak lett volna titkos jutalma
Eltörpült a cél, melyet a fiatalság ármányos ködén át elérni becsesnek látszott.
Olyan vagy, mint az alvó tó.
Benne ki tudja milyen szenvedély háborog.
Az örökifjú nyugtalanság nyűgöző takarója gyönyörű alakod,
Nézem és aggódom: szabadjára vajon ereszted-e
Vagy megtévesztő, hideg, önmagát szórakoztató gőggel teljes:
Várod, az idő, az idő hoz gyönyörű feledkezést?
Szépséges fiatalság, ma már minden
Szeretetem és alázatom a tied az időnek látszólag változatos forgatagában
Nagy: hogy fiatalságot végy és fiatalság vegyen
És a mi kivűled van, magány és utánad való hasztalan vágyakozás csak
Szép alvó tó, szép fehér szobor
Leülök im partodhoz, lábaidhoz
És mint az ébren alvó a míg a magam volt-dús és elapadt fiatalságát vigyázom
Lesem: a tied vajjon felvirul-e
Kincsed nem marad-e meddő! békeséget ad-e, szerez-e,
Múltán marad-e példa, mely a jövő fiataloknak világít?
