Komjáthy Aladár: Mint az állatok
Komjáthy Aladár: Mint az állatok
Néha füstön, lángon, szenvedélyen,
vad fényen át egy sóhaj tör felém
és mint a tél jéggé fagyasztja vérem.
vad fényen át egy sóhaj tör felém
és mint a tél jéggé fagyasztja vérem.
A vágy tűz-arca holtszínűre sápad
s egy kén-szemű, zord isten néz le rám,
fülembe zúgva szörnyü, sanda vádat.
s egy kén-szemű, zord isten néz le rám,
fülembe zúgva szörnyü, sanda vádat.
Ekkor a gyötrött, kínzott, ősi állat
szüköl belőlem, haldokló gorilla,
kit irgalmatlanul sziven találtak.
szüköl belőlem, haldokló gorilla,
kit irgalmatlanul sziven találtak.
Üvöltésem felcsap a sárga holdra
s hogy elrejtsem a lüktető sebet,
a mély vadon felé futok loholva.
s hogy elrejtsem a lüktető sebet,
a mély vadon felé futok loholva.
Megbúvok én is, mint a többi állat
a dzsungel mélyén s hallgatom remegve
az elmúlást rikoltó harsonákat.
a dzsungel mélyén s hallgatom remegve
az elmúlást rikoltó harsonákat.
