Lányi Sarolta: Este a város határában
Kupolák aranyát vörösre marja az alkony.
Autók rohantát örök-irigyen nézi szekeréről
az örök-térdelő orosz paraszt szekeres.
a tábor sátrai, tornászrudai ideintnek
s a barakok békésen diadalmas vörösére
már-már fölengedő félszszel tekint a polgár.
avítt, de magassarkú cipőkben asszonyok,
- harisnya nem kell, nincs hideg. Mögöttük
gyér csordában telitőgyes tehenek.
aztán a város… Minek, minek is megyek én oda vissza?
Minden ház idegen nekem ott. Hova tartozom én?
Jó volna az érő rozs alá feküdni gyökérnek.