A Nyugat hírei

Teljes szövegű keresés

A Nyugat hírei
Nyugat-matinék. A Nyugat szerkesztősége a folyó évben a Fővárosi Operettszínház-ban havonta egy-egy irodalmi matinét rendez. Az első matiné Költők Délelőttje lesz, amelyet követni fognak az Elbeszélők, Drámaírók, Fiatal Írók, Kritikusok Délelőttje-i.
A Költők Délelőttje január hó 27-én., vasárnap 11 órakor kezdődik. Műsora a következő: Fenyő Miksa bevezető előadása, Babits Mihály, Füst Milán Gellért Oszkár, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy Zoltán, Szép Ernő és Tóth Árpád vallomásai és vers-előadásai.
A Nyugat előfizetőinek azt a rendkívüli kedvezményt nyújtjuk, hogy a matinékra egy-egy félárú jegyet válthatnak a Nyugat kiadóhivatalában.
Hevesy Iván 1924 január 23-án szerdán du. 6 órakor kezdi meg a Mentor könyvkereskedés olvasójában (Andrássy út 17.) művészettörténeti szemináriumát, amelyben érdekes módszerrel, parallel végigvezetéssel mutatja be az árja kultúra három hullámvonalát, az antik és a keresztény művészet evolúciós szakaszait az archaikus görög illetve ókeresztény művészettől a hellenisztikus, illetve modern impresszionizmusig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem