Marschalkó Lia: Tavaszi hir…
Marschalkó Lia: Tavaszi hir…
Testvér, kemény porond a február, mélyarcu hónap ő, a jég parancsol és a télnek lelke benne felrepül,
Szivárványa és délibábja nincs, gyermeke ő a Nap mögé került kihalt csillagseregnek…
Hűlt láváknak korcsa ő, jeges hamu, - egy láthatatlan földi kornak faggyal bélelt véredénye,
A vágy őbenne holtak lombja lett, a kéj őbenne olvadó salak, melyet gnómok hevitnek lázfokig,
Testvér, a sziv ővéle szinmezőkön el nem vérzik s a könnyü szárnyra ő ragaszt pecsétet,
Szörnyü szinüt és szörnyü terhüt és ő küldi fölénk éteren szürt hideg tanok füzérét,
Hogy bölcs agyunk majd bünné köpülje azt.
Szivárványa és délibábja nincs, gyermeke ő a Nap mögé került kihalt csillagseregnek…
Hűlt láváknak korcsa ő, jeges hamu, - egy láthatatlan földi kornak faggyal bélelt véredénye,
A vágy őbenne holtak lombja lett, a kéj őbenne olvadó salak, melyet gnómok hevitnek lázfokig,
Testvér, a sziv ővéle szinmezőkön el nem vérzik s a könnyü szárnyra ő ragaszt pecsétet,
Szörnyü szinüt és szörnyü terhüt és ő küldi fölénk éteren szürt hideg tanok füzérét,
Hogy bölcs agyunk majd bünné köpülje azt.
Testvér és arca sincs, e dus fehér a tünde báju tájnak torza csak, - a napkorong egy frissebb villanása:
és a hóvirágzás, szürke, könnyes pernye már - tüzét, lehét sárga vidámság szakitja szét,
kristály tükörkék fényét a repkedő meleg lazitja s már a viz langyos patakban rohan,
Testvér, miránk is és a tünt nyár mindegyik alvó gyökerére…
és a hóvirágzás, szürke, könnyes pernye már - tüzét, lehét sárga vidámság szakitja szét,
kristály tükörkék fényét a repkedő meleg lazitja s már a viz langyos patakban rohan,
Testvér, miránk is és a tünt nyár mindegyik alvó gyökerére…
Testvér, im ujjaim finom neszen és fogaimnak koccanásán sír, nevet, jaj élve él a hír:
A tél zenitjén túlbillent a kín, - jön tréfaostorát zöld szél kezére csapva már a március.
A tél zenitjén túlbillent a kín, - jön tréfaostorát zöld szél kezére csapva már a március.
