Babits Mihály: A Gyémántszóró asszony• (Móricz Zsigmondnak)
Babits Mihály: A Gyémántszóró asszony•
(Móricz Zsigmondnak)
(Móricz Zsigmondnak)
Éjszaka ez, testvér!… Szükség van a fényre,
vetni amaz őrült asszony utjai elébe:
kit tántorgóvá vakított szörnyü vesztesége.
vetni amaz őrült asszony utjai elébe:
kit tántorgóvá vakított szörnyü vesztesége.
Óh hány fiat vesztett! mennyi vagyonát
taposták szét talpas, süket katonák!
idegenné zárták tőle legjobb otthonát.
taposták szét talpas, süket katonák!
idegenné zárták tőle legjobb otthonát.
S azt se tudja már hogy lába merre lép:
jobbra is, balra is árok, meredék
s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.
jobbra is, balra is árok, meredék
s minden lépten szórja, veszti kincsét, erejét.
S mig gyémántját gyöngyét igy hullatja széllyel,
ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel,
mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.
ékeskedik csináltvirág- s üveggömbfüzérrel,
mely gáncsot vet lábainak, ahogy küzd a széllel.
Lámpása a szélben, - hagyta - kialudt:
vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut -
mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut.
vak tátongó mélység szélén fut és egyre fut -
mégis fény ragyogja be, s nem sötét az ut.
Nem a csináltvirág s üveggömb ragyog,
hanem az a gyémánt amit elhagyott:
még az árokba is utána ragyog!
hanem az a gyémánt amit elhagyott:
még az árokba is utána ragyog!
Ragyogj, gyémánt, ragyogj! szükség van a fényre,
szegény őrült asszony utjai elébe,
mert anyánk ő s a mienk minden vesztesége.
szegény őrült asszony utjai elébe,
mert anyánk ő s a mienk minden vesztesége.
