Falu Tamás: Harmatos rózsa
Falu Tamás: Harmatos rózsa
Napfény Dávidházán. A napfényben zöld búzatáblák. Ragyogó levegő, bogárzümmögés, méhdöngés és köröskörül erdő borította dombok. Itt szerelemnek kell születnie még olyan nehézkes szívben is, mint Dávid Zsolté, a Dávid-kastély uráé, aki Schopenhauert kéri mankónak, hogy azután a nagy szenvedély forróságában eldobja azt magától, s szárnyakon szálljon a boldogság hetedik egébe.
Semmi rejtély. Csupa törvényszerűség. Kis Virágnak el kell felejtenie Jenőt, a csél-csap, megbízhatatlan jogászt, aki messziről írt leveleken át táplálja az első szerelmet.
Nem Freud tanárt kapjuk. Nem a lelki kórtant. Csupa egészséges, falusi kúriáról, jó illatú polgárházról metszett ember lélegzik, álmodik, él felénk. Nem kell nagyítóüveg fölé görnyednünk, a kicsi, ami történik, olyan nagy, hogy behunyt lélekkel is látjuk. Minden érzés, minden gondolat szinte kézzel fogható. A pillanatok alatt támadt, két hét alatt a torony hegyéig lobogó szerelemnek gyújtania, égetnie kell s lángra kell lobbantani az ugrató, legénnyel cicázó, fölényeskedő leányt. Dávid Zsolt szíve olyan, mint a fényszóró. Körben is forog és visszafelé is szeret. Az ideál 13–14 éves korabeli arcképének láttára azt érzi, hogy szerelme visszaér a kis Virág bakfis koráig. Természetes, hogy az a szerelem, mely múltat is tud teremteni magának, nem veszítheti el a jövőt.
A Harmatos rózsát odafenn olvastam először a Felvidéken, a megszállás után, Jolsva közelében, ahonnan Móricz Zsigmond a feleségét hozta. Hallottam, hogy itt házuk is van. Valami kényszer felvitt a járásbíróságra s nem tudnám megmagyarázni, miért, előkerestem Móricz Zsigmondék telekkönyvi lapját, leültem fölé és néztem egy fél délelőttön át. Néztem a szürke ívet, a semmitmondó számokat, a lélektelen bejegyzéseket. És elém állt Móricz Zsigmond háza, Móricz Zsigmond minden háza, minden megírt és elképzelt építménye, Dávidháza is, mely a fantázia térképén talán nem is volt messze tőlem. Egy fél délelőttön át jártam lelkemmel ezekben a házakban, kertjeikben, embereik között és amit kaptam, sokáig hordtam magamban az árnyékos hegyek alatt.
