Juhász Gyula: Japánosan
És nem szereztem sáppadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.
Arany tányérja a kék ég falán
S a bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra izlelem.
Mely fekete, akár az éjszaka
És benne egy szál jázmin, régi emlék,
Oly hervadt, mint az életem maga.
Kiket az élet űz, e rengeteg.
Az őz szeméből könny és vér szivárog,
De boldogabb már, mint az emberek!