Erdélyi József: Fészeksirató
én jaj be másakat idézek.
Sugár az út, nyílegyenes.
Nyílegyenes volt valahol, de
madárdalos volt a Gyepes.
a kanyargó Gyepes homokján
mikor virágzik fűz-kökény,
ott, ott szerettem volna lenni
fiatal és dalos legény.
fonthaju szűz tizenhatéves
cselédleánynak vallani,
ott, ott szerettem volna minden
kanyarodón megállani.
csóklopónál-visszakapónál,
míg tétovázik a Gyepes,
megkérni végül feleségül,
ahol megfut az egyenes.
templom-kastély magas tornyától,
ott, ott, a Gyepes oldalán,
bárcsak ott lenne feleségem
egy árva kis cselédleány.
hol az apám is hajdanában,
egy csőszház eresze alatt,
ott, ott szeretném hinni én is
tetézett boldogságomat.
hogy senkinek se lássa kárát,
sötét, viharos éjeken,
hűségesen mint egy derék eb,
át hosszu és sok éveken.
sorompón, tussal és fokossal,
mig legényfiam, hajadon
lyányom kezére és fejére
atyai áldásom adom.
lábam elé jobb itt ha nézek,
hogy el ne tapodjon a nép,
hogy el ne üssön, szét ne rontson
a vágtató világ, a gép.
fülembe jó szavak sugdossák,
hogy minden bánat oktalan,
hogy a világra szomju lélek
itt is ott is boldogtalan.