Pintér Ferenc: Lefeküdt a város – A város felkel
és csurogva ömlik az ajtók eresztékei alól
ki az utcákra, utakra, terekre.
a vámsorompókon túlra…
tehetetlenül állva
a hömpölygő csönd-örvényekben?!
Tudják-e?
hopgy igazsága van most
a levetkezett városnak,
mely eldobta ruháit
és felvette
a testeknek
nappal kimondatlan
igazságát!
A testek visszamaradt igazsága
a simogatásokat.
éjjel ez az igazság:
az elindúlt karok lendülete által.
Sokan kiszórják összerablott pénzüket
egy szivből jövő nevetésért
és sokan szedegetik a melegség
gyorsan pergő morzsáit!
Talán!? Biztosan talán: vannak még,
akik ilyenkor Istent keresnek
a mécsvilágú képek előtt…
lengeti a kitárt kapukat
és zúgó szél,
mely átrohan mindenen.
aki otthont adna a léleknek
becsukná a város kapuit,
megfogná a kóborló lelket
kényszerítené az Istent:
hogy az emberekkel legyen
lakása!!
de erőtlen mind ez a milliom-test
nem tud még élni
a saját igazságáért
virrasztani a szabadulásért.
És:
Sirva örvénylik a bolyongó Isten!
Mint forró fluidum
felizzítja a testek értelmét
elysiumi csacskasággá -
megkönnyíti a szivet
az egyszerűségek kinyilvánítása által.
hajnalkor
visszaugatják a kutyák
a városba a csöndet,
rendőrök belekardlapozzák
a szívekbe!
Újra bevégzett értelme lesz
mindennek Mindenkiben!
Az agyakat meggyeplőzi
A KÖTELESSÉG!
gépésze felébred.
(az álombeli narancsliget
helyébe visszacsúszott agyába
a művezető buldogg pofája!)
dühében (mert ma sem
váltotta meg őt az Isten)
5 perccel előbb bőgeti meg
a szirénákat!
Hogy pusztúljon bele megint
mindenki egy napra
a piszokba!
szakácsnék:
felveszik alsószoknyájukat,
bezárják csipőjüket,
betakarják mellüket,
felforralják a kávét.
A szobák végtelenségét
berendezik vacakos szögletekké,
és sóhajtozva várják az időt,
amig egymásnak gorombaságokat
mondhatnak.
kimossák szájukból a teremtés ízét.
felaggatják testükre
társadalmi állapotukat,
előveszik az éjjeliszekrényből
értelmi képességeiket
és kihegyezik őket
és belecsattintják a fejükbe.
kemény mag lett a testeken belül
olyanok vagyunk mint az
összecsappintott esernyők!
elinalt, nyoma sincs többé
- mely nem tudta befogadni
az árva lelket -
viháncolva szétnyüzsög
a felébredt városban.
hiuzok–borzok
bakkecskék–sünök
pávák–kandurok
disznók–tyúkok
majmok–gácsérok
másznak elő.
ostoba önhittséggel
a maga mesterségét.
de hol lehetne velük beszélni?!