Csetepaté
nagyon hibás!… Te is tudod!… Azér
folyton fejeskedsz vélem, kis bolondom!…
Ugyan ne sírj már! Ez semmit sem ér.
Idd a teád. És vége!… Két órája
vitatkozunk, veszekszünk már. Tehát
beszéljünk másról … Idd meg a teát!…
Megyek, ha sírsz!… De nem hat a szó rája!…
Mit mondtam én neked? Hogy? Fáj a lelked?
Jó, én voltam hibás … nagyon… nohát …
Töröld meg a szemed … Igen … szeretlek …
Hiszen tudod!… Ne sírj, a Krisztusát!…
Mit?… Megbántottalak … Hozzád sem értem!…
Hát hol bibis?… ölelj meg s vége lesz!…
Na. Nem haragszol már? Akkor miért nem
békülsz ki?…A teád … Igyál. Szeretsz?…
De igazán?… A rizsporos pamacs hol?…
Itt a zsebkendőm: a tiéd az nedves.
Kérem mit óhajt még … Habot parancsol?
Tejet … Tessék … ordítok néha, kedves,
de azután mindíg én engedek.
Vörösre sírta a szemét. Az égre,
mosolyogjon már … Hu! De csunya lett.
Egykettő. Megcsókolni! Így. Na. Végre.